A csend szava - Egy perc bölcsesség

- Létezik egyáltalán egy percnyi bölcsesség? - kérdezte egy tanítvány.
- Természetesen - mondta a Mester.
- De egy perc az túlságosan rövid?
- 59 másodperccel hosszabb a kelleténél.
A Mester később azt kérdezte a meghökkent tanítványtól:
- Mennyi ideig tart megpillantani a holdat?
Elképedt tanítványaihoz azután így szólt a Mester:
- Hát akkor minek a több éves lelki küszködés?
Szemünk kinyílása egy életen keresztül tarthat. A látás egy pillanat műve.

A Mester a következő kis történetekben nem egyetlen személy. Lehet ő hindu guru, taoista bölcs, zsidó rabbi, keresztény szerzetes vagy szufi misztikus. Lehet ő Laoce és Szókratész, Buddha és Jézus, Zarathusztra és Mohamed. Tanítását megtalálhatjuk Kr. e. a VII. században és Kr. u. a XX. században. Bölcsessége a Kelet és a Nyugat bölcsessége egyaránt. De számítanak-e a történelmi előzmények egyáltalán? Végül is a történelem csak a megnyilvánulások, és nem a valóság leírása; a tanítások, nem pedig a csend jegyzéke.
A következő mini-történetek mindegyike csupán egyetlen percet vesz igénybe. Valószínűleg elképesztőnek, ingerlőnek, vagy egyenesen értelmetlennek találja az olvasó a Mester nyelvezetét. Bizony, nem könnyű olvasmányi De nem is használati utasításnak szánom, hanem arra, hogy felrázzon. Oly bölcsesség rejtőzik benne (nem a nyomtatott szavakban, nem is a történetekben, hanem a szellemében, hangulatában, légkörében), amelyet a köznapi beszéd nem képes kifejezni. Az oldalakat olvasva és a Mester rejtélyes nyelvezetével küszködve, lehet, hogy öntudatlanul ráéreznek majd a csendes tanításra, amely a könyvben megbúvik; felébrednek és átalakulnak. A bölcsesség a következőt jelenti: megváltozni anélkül, hogy a legkisebb erőfeszítésünkbe kerülne; az átalakulás, akár hiszik, akár nem, csupán a valóságra való ráébredés, arra a valóságra, melyet szavakkal nem lehet kifejezni, mert azokon túl van.
Aki olyan szerencsés lesz, hogy felébred, az megérti majd, hogy az a legszebb nyelv, amelyet nem beszélnek, az a legszebb cselekedet, amelyet nem végeznek, s az a legnagyszerűbb változás, amely nem szándékos.
Figyelmeztetés: Csak kis adagokban olvassa a meséket - alkalmanként egyet vagy keltőt. A túladagolás csökkenti a hatásukat.

Egy ember keresztül-kasul utazta a vi1ágot, csakhogy személyesen meggyőződhessen a Mester hírének valódiságáról.
- Milyen csodát telt a Mestered'? - kérdezte az egyik tanítványtól.
- Nos, vannak csodák és csodák. Nálatok azt tekintik csodának, ha Isten teljesíti valakinek az akaratát. Nálunk az a csoda, ha valaki teljesíti Isten akaratát.

Az állandóan imádkozó tanítványhoz így szólt a Mester:
- Meddig fogsz még Istenre támaszkodni, ahelyett, hogy a saját lábadra állnál?
A tanítvány megdöbbent.
- De hiszen te tanítasz bennünket arra, hogy Istenre mint Atyára tekintsünk.
-S mikor fogod megtanulni, hogy egy apa nem azért van, hogy rátámaszkodjunk, hanem azért, hogy önállóságra neveljen?

- Hogy fogom megtapasztalni a teremtéssel való egységemet?
- Hallgatással - mondta a Mester. - És hogyan kell hallgatnom?
- Légy fül, ami a világ minden egyes dolgára figyel. Abban a pillanatban, amikor azt hallod, hogy te magad mondtál valamit, állj meg.

A Mester állandóan egy téglával kapargatta annak a szobának a padlóját, ahol a tanítvány leült elmélkedni. A tanítvány először boldog volt, azt gondolván, hogy ezzel ellenőrzik a koncentrálóképességét. Amikor azonban a zaj már elviselhetetlen lett, kitört:
- Mi az ördögöt csinálsz itt'? Nem látod, hogy elmélkedem'?
- Csiszolom a téglát, hogy tükör legyen belőle - mondta a Mester.
- Őrült vagy? Hogyan tudsz téglából tükröt csinálni?!
- Nem vagyok őrültebb, mint te! Hogyan tudsz puszta önmagadból elmélkedőt csinálni?!

- Ne keressétek Istent - mondta a Mester -; csak nézzetek, és minden világossá válik számotokra.
- De hogyan nézzünk?
- Minden egyes alkalommal, ha néztek valamit, csak azt lássátok, ami valóban
ott is van.
Mivel a tanítványok nem értették, a Mester megmagyarázta.
- Például ha a holdat nézed, csak a holdat lásd, és semmi mást.
- Hogy a csudába tudna valaki mást látni, mint a holdat, ha azt nézi'?
- Egy éhes ember sajtnak nézheti. A szerelmes pedig kedvese arcát láthatná benne.

A kormányzó egyik utazása során belépett a Mesterhez, hogy tiszteletét tegye nála.
- Az állam ügyei nem hagynak nekem időt hosszabb értekezésekre - mondta. - Össze tudná foglalni a vallás lényegét néhány mondatban egy olyan elfoglalt embernek, mint például én?
- Egyetlen egy szóval megmondom Önnek, méltóságos uram.
- Hihetetlen! Mi az a szó?
- Csend.
- S hogyan érhetem el a csendet? - Elmélkedéssel.
- És ha szabad kérdeznem, mi az elmélkedés?
- Csend.

Bár a Mesternek aznap éppen hallgatási fogadalma volt, egy utazó csak egyetlen szóért könyörgött, amely életútján vezérelhetné. A Mester barátságosan bólintott, fogott egy darab papírt, s ráírt egy szót: "Tudatosság." A látogató meghökkent.
- Ez túl rövid. Volna olyan szíves egy kicsit bővebben kifejteni'?
A Mester visszavette a papírt, s ráírta "Tudatosság, tudatosság, tudatosság."
- De mit jelentenek ezek a szavak? - kérdezte az idegen kétségbeesve.
A Mester a papírért nyúlt, s azt írta: "Tudatosság, tudatosság, tudatosság azt jelenti, hogy TUDATOSSÁG."

- Van valami, amit én magam tehetnék, azért, hogy elnyerjem a megvilágosodást?
- Körülbelül annyit, amennyit azért tehetsz, hogy a nap reggel felkeljen.
- De akkor mi haszna van a lelkigyakorlatoknak, amelyeket kötelezővé teszel számomra?
- Hogy biztosan ébren legyél; amikor a nap kezd felkelni.

- Hol keressem a megvilágosodást? Itt.
- Mikor nyerem el? - Éppen most.
- De akkor miért nem érzem?
- Mert nem látsz.
- Mit kellene látnom?
- Semmit, csak nézz.
- Mire?
- Amire a szemed rápillant.
- Másként kell valahogy néznem? - Nem, a közönséges nézés jó lesz. - Nem úgy nézek állandóan?
- Nem.
- Miért nem?
- Mert ahhoz, hogy láss, jelen kell lenned. Többnyire valahol máshol vagy.

A Mester így szólt az üzletemberhez: - Ahogy a hal elpusztul a szárazföldön, úgy pusztulsz el te is, amikor belegabalyodsz a világ dolgaiba. A halnak vissza kell térnie a vízbe, neked pedig a magányba.
Az üzletember megrémült.
- Fel kell adnom az üzletemet, és kolostorba kell vonulnom?
- Nem, nem. Tartsd meg az üzletedet, s térj vissza a szívedbe.

A tanítvány egy kis bölcsességet akart hallani.
- Menj, ülj be a celládba, s a cellád megtanít a bölcsességre - mondta a Mester.
- De nekem nincs cellám. Én nem vagyok szerzetes.
- Igenis van cellád. Nézz magadba.

A tanítvány zsidó volt.
- Mi jót kell cselekednem, hogy Isten elfogadjon?
- Hogyan tudhatnám én azt? - mondta a Mester.
- A te Bibliád azt mondja, hogy Ábrahám vendégszerető volt, és Isten vele volt. Illés szeretett imádkozni, és Isten vele volt. Dávid az országot uralta, És Isten őt is kedvelte.
- Van valami mód arra, hogy kitaláljam, Isten milyen munkára szánt engem'?
- igen. Kutass szíved legmélyebb hajlandósága után, és kövesd azt!

Hagyományos módszerei ellenére a Mester nem sokra tartotta a tradíciókat és a szabályokat.
Egyszer vita támadt az egyik tanítvány és a lánya között, mert a férfi nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy lánya tartsa magát azokhoz a szabályokhoz, melyeket vallásuk előír a párválasztásban.
A Mester nyíltan a lány pártjára állt.
A tanítvány persze nagyon meglepődött, hogy pont egy szent ember tesz ilyet. A Mester így szólt hozzá:
- Értsd meg, az élet olyan, mint a zene. Azt is sokkal inkább érzéssel és ösztönszerűen játszók, mintsem szabályok szerint.

- Hogy nyerhetem el azt a kegyelmet, hogy ne ítéljem meg a szomszédomat?
- Imával.
- Akkor miért nem kaptam még meg? - Mert nem jó helyen imádkoztál.
- Hol kellene imádkoznom? - Isten szívében.
- Hogyan juthatok oda?
- Értsd meg, hogy aki vétkezik, nem tudja, hogy mit is cselekszik, és így megérdemli, hogy megbocsássanak neki.

- Hogyan nyerhetem el az örök életet? - Az örök élet most van. Élj a jelenben!
- Dehát a jelenben élek, vagy nem? - Nem.
- Miért nem?
- Mert még nem dobtad el a múltad.
- Miért kellene eldobnom a múltam? Nem volt abban minden rossz.
- A múltat nem azért kell eldobni, mert rossz, hanem mert halott.

- Az igazság tanítómestere akarok lenni.
- Kész vagy arra, hogy éhezz, hogy ne vegyenek rólad tudomást, hogy koplalj 45 éves korodig?
- Természetesen. De mondd meg, mi lesz, miután betöltöttem a 45. évemet'?
- Akkorra felnősz odáig, hogy megszokod.

Egy fiatalember elherdálta az egész örökségét. Ahogy az ilyen esetekben lenni szokott, mikor már nem volt egy vasa sem, észrevette, hogy barátai sincsenek már.
Kétségbeesésében felkereste a Mestert, és azt kérdezte:
- Mi lesz velem'? Se pénzem, se barátom.
- Ne izgulj, fiam. Jegyezd meg, amit mondok: Minden jóra fog fordulni ismét. Felcsillant a remény a fiatalember szemében.
- Gazdag leszek megint?
- Nem. Hozzá fogsz szokni a magányhoz és a nincstelenséghez.

Az egyik női tanítvány a lakodalmát tervezte, s kijelentette, a szegények iránti szeretetből meggyőzte a családját, hogy vessék el azt a szokást, hogy a szegényeket az asztal végére ültetik. Majd a szegények kerülnek a főhelyre, a gazdagokat pedig az ajtó mellé ültetik. Beszédét befejezve a Mesterre nézett, várva annak helyeslését.
A Mester egy pillanatig gondolkodott, majd így szólt:
- Kedvesem, ez nagyon szerencsétlen megoldás lenne. Senki sem örülne a lakodalomnak. A családod szégyenbe kerülne, a gazdagok megsértődnének, a szegények pedig éhesek maradnának. A főhelyen ugyanis annyira feszélyezve éreznék magukat, hogy nem mernének eleget enni.

A fiatal tanítvány eszének akkora híre volt, hogy tudósok a világ minden tájáról a csodájára jártak, s tanácsot kértek tőle.
Amikor az uralkodónak egy tanácsadóra volt szüksége, elment a Mesterhez, és megkérdezte:
- Mondd, a fiatalember tényleg annyit tud, mint ahogy állítják róla'?
- Az igazat megvallva - mondta a Mester kényszeredetten -, a fiú annyit olvas, hogy fogalmam sincs, mikor lenne ideje arra, hogy tudjon is valamit.

Egy másik alkalommal pedig ezt mondotta:
A Mester párbeszédek és rövid történetek segítségével tanított, amiket a tanítványok örömmel - és néha csalódottsággal hallgattak. Valami mélyebbre vágyódtak ugyanis.
A Mester azonban hajthatatlan maradt. Minden ellenvetésükre csak annyit mondott:
- Értsétek meg, kedveseim, az ember és az Igazság között a legrövidebb út egy kis történet.
- Ne vessétek meg a rövid történeteket! Ahogy az elveszett aranyérmét egy fillérnyi gyertyával találják meg, úgy a legmélyebb igazságot is egy rövid történet segítségével,

- Idegroncs vagyok. A kosz! A bűz! A zaj! Az őrültség határán vagyunk mindannyian!
- Rettenetesen szükségem van egy kis segítségre, máskülönben megbolondulok. Egyetlen szobában élünk: a feleségem, a gyermekeim, meg az apósom és anyósom. Az idegeink kikészültek, egymással üvöltözünk. A szobánk maga a pokol.
- Megígéred, hogy megteszed, akármit is mondok neked'? - kérdezte a Mester.
- Esküszöm, bármit megteszek.
- Jól van. Hány állatotok van?
- Egy tehenünk, egy kecskénk és hat tyúkunk.
- Tartsd bent azokat is a szobában, ahol laktok. Aztán egy hét múlva gyere vissza.
A tanítvány megrémült. De mivel megígérte a Mesternek, hogy engedelmeskedik, bevitte az állatokat is. Egy hét múlva nyomorultan és siránkozva tért vissza.
- Boldogság? - Idegroncs vagyok. A kosz! A bűz! A zaj! Az őrültség határán vagyunk mindannyian!
- Menj haza - mondta a Mester -, és tedd ki az állatokat.
Az ember egész úton rohant hazafelé. Másnap örömtől csillogó szemmel jött vissza.
- Mily gyönyörű az élet! Az állatok kint vannak. A szobánk maga a mennyország, olyan csendes, tiszta és tágas!

Az egyik tanítvány elaludt, és azt álmodta, hogy a mennyországba került. Meg-lepetésére ott találta a Mestert és a többi tanítványt is, akik ültek és elmélkedtek.
- Hát ez a paradicsomi boldogság? - kiáltotta.
- Hogyan, hisz a földön is éppen ezt csináltuk!
Egy hangot hallott, ami ezt kiáltotta: - Szerencsétlen! Hát azt hiszed, hogy
ezek a meditálók a mennyországban vannak? Éppen ellenkezőleg, a mennyország van az elmélkedőkben.

A hamiskártyás így szólt egyszer a Mesterhez:
- Kártyázás közben tegnap rajtakaptak, hogy csaltam, hát jól elvertek, és kidobtak az ablakon. Mit tanácsolsz, mit tegyek?
A Mester mélyen az ember szembe nézett, és azt mondta:
- Ha én a helyedben lennék, mostantól fogva csak a földszinten játszanék.
Ez aztán felbolydította a tanítványokat. Azt kérdezték, illetve követelték:
- Miért nem mondtad neki, hogy ne csaljon többet?
- Mert tudtam, hogy úgysem bírná megállni - hangzott a Mester egyszerű és mély értelmű magyarázata.

A tanítvány már alig bírta türtőztetni magát, hogy el ne mondja a pletykát, amit a piacon hallott.
- Várj egy percig - intette a Mester. - igaz az, amit el akarsz nekünk mondani?
- Nem gondolnám. - Hasznos?
- Nem, egyáltalán nem az. - Szórakoztató'?
- Nem.
- Hát akkor minek hallgassuk meg?

A Mester úgy tartotta, hogy semmilyen szó sem rossz, ha azt megfelelő összefüggésben alkalmazzák.
Amikor azt mondták neki, hogy az egyik tanítványa hajlamos a káromkodásra, megjegyezte:
- Úgy tartják, hogy a durva beszéd olyan lelki megkönnyebbülést nyújthat, amit az imádság nem adhat meg.

Az egyik tanítvány megvallotta azt a rossz szokását, hogy továbbadja a pletykákat. A Mester komiszul azt mondta:
- Ha csak továbbadnád, az nem volna olyan nagy baj, de még meg is toldod.

A tanítványokhoz, akik állandóan a bölcsesség szavaiért nyaggatták, a Mester így szólt:
-A bölcsességet nem lehet szavakban kifejezni. Az a cselekvésben nyilvánul meg. De amikor azt látta, hogy a tanítványok hanyatt-homlok vetették magukat a munkába, hangosan felnevetett és azt mondta:
- Ez nem cselekvés, hanem mozgás.

- Te roppant büszke vagy az intelligenciádra - szólt a Mester az egyik tanítványhoz.
- Olyan vagy, mint az az elítélt, aki büszke a börtöncellájának nagyságára.

- Hogyan keressük az egységet Istennel?
- Minél jobban keresed, annál nagyobb lesz a távolság közte és közted.
- Hát akkor mit tegyünk a távolsággal?
- Értsd meg, hogy az nincs ott.
- Ez azt jelenti, hogy Isten és én egy és ugyanaz?
- Nem egy, de nem is kettő.
- Hogyan lehetséges ez?
- A nap és a fénye, az óceán és a hullám, az énekes és a hangja: nem egy. Nem is kettő.

Így szólt a faképnél hagyott szerető: - Egyszer már megégettem magamat.
Soha többé nem leszek szerelmes.
- Olyan vagy - mondta a Mester -, mint az a macska, amelyik elhatározta, hogy soha többé nem ül le, mert amikor ráült a kályhára, megégette a fenekét.

Egyszer a Mester azt kérdezte tanítványaitól, hogy melyik a fontosabb, a bölcsesség vagy a cselekvés. A tanítványok egyhangúlag válaszoltak:
- A cselekvés, természetesen. Mi haszna van annak a bölcsességnek, amelyik nem nyilvánul meg a cselekvésben?
- És mi haszna van-kérdezte a Mester - annak a cselekedetnek, amelyik egy meg nem világosult szívből származik.

A tanítványhoz, aki roppant tisztelettudó volt, így szólt a Mester:
- A fény visszaverődik a falról. Miért tiszteled a falat? Légy figyelmes a fényre!

A turista, miután végignézte a volt Mesterek képeit a templomban, azt kérdezte:
- Vannak még mesterek a Földön? - Van még egy - mondta a vezető.
A turista kijárta, hogy találkozhasson a Mesterrel, s ezzel a kérdéssel kezdte:
- Hol találhatók ma nagy mesterek? - Utas! - kiáltotta a Mester.
- Uram! - válaszolt tisztelettel a turista.
- Hol vagy TE?

Egy asszonynak, aki a végzete ellen panaszkodott, ezt válaszolta a Mester:
- Te alakítod a végzetedet.
- De arról nem én tehetek, hogy nőnek születtem.
- Hogy valaki nőnek születik, az nem a végzet. Az a sors. A végzet az, hogy hogyan fogadod el női mivoltodat, s mit hozol ki belőle.

- Szakíts teljesen a múltaddal, és elnyered a megvilágosodást - mondta a Mester.
- Én fokozatosan szakítok a múltammal.
- A növekedés fokozatosan történik, de a megvilágosodás egy pillanat műve.
Később még hozzátette:
. Vegyük például az ugrást. A szakadékon nem juthatsz át kis szökellésekkel.

- Mikor nyerem el a megvilágosodott állapotot?
- Amikor majd látsz - mondta a Mester.
- Mit kell látnom?
- Fákat, virágokat, a holdat és a csillagokat.
- Dehát ezeket mindennap látom.
- Nem. Amiket látsz, azok papír fák, papír virágok, papír holdak és papír csillagok. Mert nem a valóságban élsz, hanem a szavaidban és a gondolataidban.
Ráadásul még kedvesen ezt is hozzátette:
- Sajnos, papír életet élsz, és a halálod is csak papír halál lesz.

A tanítványnak, aki állandóan panaszkodott másokra, azt mondta a Mester:
- Ha békét akarsz, keresd a változást magadban, ne másokban. Könnyebb a lábadat védeni egy szandállal, mint szőnyeggel borítani az egész földet.

Azt kérdezték a Mestertől, hogy milyen megfontolások alapján választja ki a tanítványait. Ezt válaszolta:
- Engedékenyen és alázatosan viselkedem. Akik gőgösen és fennhéjázva reagálnak alázatosságomra, azokat azonnal elutasítom. Azokat pedig, akik alázatos viselkedésemért tisztelnek, hasonló gyorsasággal küldöm el.

Mielőtt a látogató beállt volna a Mester tanítványai közé, valami biztosítékot akart szerezni a Mestertől.
- Meg tudod mutatni az életünk célját? - Nem.
- Legalább az élet értelmét? - Azt sem.
- Körvonalazni tudnád nekem a halál természetét és a síron túli életet?
- Nem.
A látogató gúnyolódva továbbállt. A tanítványok megdöbbentek és elcsüggedtek, hogy Mesterük ilyen rossz fényben s ennyire haszontalannak mutatkozott. A Mester viszont békítőleg így szólt:
- Mi haszna , ha érted az élet értelmét és természetét, de sosem érezted és élted azt? Inkább azon vagyok, hogy egyétek meg a pudingot, sem mint hogy spekuláljatok rajta.

A tanítvány mindennap ugyanazt a kérdést tette fel:
- Hogyan találom meg az Istent?
S minden egyes alkalommal ugyanazt a misztikus választ kapta.
- Vágyakozással.
- Dehát én teljes szívemből vágyom erre. Akkor miért nem találom meg őt? Egyik nap a Mester együtt fürdött a folyóban ezzel a tanítvánnyal. A víz alá nyomta a fejét, a szerencsétlen persze elkeseredetten kapálózott, hogy kiszabaduljon. Következő nap a Mester kezdte el a beszélgetést.
- Miért küzdöttél annyira, amikor a víz alatt tartottalak?
- Mert levegőért kapkodtam.
- Majd ha megkapod a kegyelmet, hogy úgy kapkodj Isten után, mint a levegő után, akkor megtalálod őt.

A Mestert már életében legendák övezték. Azt tartották, hogy egyszer Isten is tanácsért fordult hozzá:
- Bújócskázni akarok az emberekkel. Megkérdeztem az angyalaimat, hogy szerintük melyik a legjobb búvóhely. Volt aki azt mondta, hogy az óceán feneke. Mások a legmagasabb hegycsúcsot ajánlották. Megint mások a hold túlsó oldalát vagy egy távoli csillagot. Te mit ajánlasz?
- Rejtőzz e1 az emberi szívben - válaszolt a Mester. - Az lesz az utolsó hely, ahol keresni fognak.

Erőszakmentesség , Figyelemelvonás

Egy kígyó már annyi embert megmart a faluban, hogy alig-alig mert valaki is kimenni a földekre. A Mestert viszont annyira szentnek tartották, hogy az a hír járta róla, hogy megszelídítette a kígyót, és meggyőzte, ne alkalmazzon erőszakot.
A falubelieknek nem is tartott sok időbe, míg felfedezték, hogy a kígyó valóban ártalmatlan lett. Kővel hajigálták és a farkát ráncigálták.
A jócskán megkínzott kígyó bekúszott egy éjjel a Mesterhez panaszkodni. De a Mester azt mondta:
- Barátom, az a baj, hogy abbahagytad az emberek ijesztgetését!
- De hiszen te tanítottál arra, hogy gyakoroljam az erőszakmentességet!
- Én azt mondtam, hogy a marást hagyd abba, nem a sziszegést!
Vita tört ki egyszer a tanítványok közt afelől, hogy mi a legnehezebb feladat: leírni azt, amit Isten Szentírásként kinyilatkoztatott, megérteni azt, amit a Szentírásban kinyilatkoztatott, vagy pedig megmagyarázni a Szentírást másoknak, miután valaki megértette azt. Amikor a Mester véleményét kérdezték, így szólt:
- Van még valami, ami még ezeknél is nehezebb.
- Mi az?
- Úgy láttatni meg veletek, tökfejek, a valóságot, amilyen az valójában.

Hazatérés

- Három fokozat van az ember lelki fejlődésében: a testi, a lelki és az isteni - mondta a Mester.
- Mi a testi fokozat? - kérdezték a buzgó tanítványok.
- Az az állapot, amikor a fát fának, a hegyet pedig hegynek látják.
- És a lelki?
- Az az, amikor az ember mélyebben néz a dolgokba, s a fa már nem fa, a hegy pedig már nem hegy többé.
- És az isteni?
- Ah, az a megvilágosodás - mondta a Mester kuncogva -, amikor a fa újból fa, s a hegy újból hegy lesz.

A Mester semmire sem tartotta a tudós értekezéseket. A "bölcsesség gyöngyszemeinek" nevezte őket.
- De ha gyöngyszemek, akkor miért veted meg őket? - kérdezték a tanítványok.
- Láttatok valaha is elültetett gyöngyszemet kihajtani? - hangzott a válasz.

Szótlanság

- Mi a haszna a tanulástoknak és az áhítatotoknak? Bölcs lesz-e a szamár attól, hogy könyvtárban él, vagy szentté válik-e a templomban lakó egér?
- Mire van hát szükségünk? - Szívre.
- Hogy szerezhetjük meg?
A Mester nem szólt semmit. De mit is mondhatott volna, amiből nem kreáltak volna tudományt, vagy nem tették volna meg áhítat tárgyává?

- Könnyű-e a megvilágosodás útja, vagy nehéz?
- Egyik sem.
- Hogyhogy egyik sem?
- Úgy, hogy ilyen nincs is.
- De akkor hogyan érünk célba?
- Sehogy sem. Ez egy utazás távolság nélkül. Hagyj fel az utazással, és megérkezel.

A következő nap azt mondta a Mester: - Haj, könnyebb utazni, mint megállni. A tanítványok persze tudni akarták, hogy miért.
- Azért, mert amíg utazol valamilyen cél felé, addig álmodozhatsz róla. Amikor megérkezel, a valósággal nézel szembe.
- De hogyan változhatunk meg, ha nincsenek céljaink és álmaink? - kérdezték az elámult tanítványok.
- Az igazi változás nem akarásból születik. Fogadjátok el a valóságot, és a változás magától fog beállni.

- Hol találom meg Istent?
- Itt van éppen veled szemben. - De akkor miért nem látom?
- Miért nem látja a részeg a saját házát? Később még hozzátette a Mester: - Találd meg, hogy mi az, ami részeggé tesz. Hogy láss, józannak kell lenned.

Felelősség

A Mester vándorútra indult az egyik tanítványával. A falu szélén belefutottak a kormányzóba, aki azt hitte, hogy a falu nevében jöttek őt köszönteni.
- Igazán nem kellett volna, hogy zavartassátok magatokat a köszöntésemmel. - Téved, fenség - mondta a tanítvány.
- Mi vándorúton vagyunk. De ha tudtuk volna, hogy jön, még nagyobb gonddal készültünk volna köszöntésére.
A Mester nem szólt egy szót sem. Estefelé azt mondta:
- Miért kellett neki megmondanod, hogy nem őt jöttünk köszönteni. Nem láttad, hogy mennyire zavarba jött?
- Ha nem mondtuk volna meg az igazat, nem vétkeztünk volna avval, hogy becsaptuk őt?
- Nem mi csaptuk volna be - mondta a Mester. - Ő csapta volna be saját magát.

A tanítványok legnagyobb örömére a Mester azt mondta, hogy szeretne egy új inget a születésnapjára. Megvették a legjobb anyagot. Eljött a szabó is a faluból, hogy méretet vegyen a Mesterről. Azt ígérte, ha Isten is úgy akarja, az ing készen lesz egy héten belül.
Elmúlt a hét, a Mester elküldte a tanítványokat a szabóhoz, ő maga pedig izgatottan várt az új ingre. A szabó azonban azt mondta:
- Egy kis késés történt. De ha Isten is úgy akarja, holnap készen lesz.
Másnap azt mondta a szabó:
- Sajnálom, nincs kész. Jöjjetek holnap újra, s ha Isten is úgy akarja, akkor biztosan kész lesz.
Másnap a Mester azt mondta:
- Kérdezzétek meg tőle, hogy mikor lesz kész az ing, ha Istent kihagyja az egészből.

Kivetítés

- Miért boldog itt mindenki rajtam kívül?
- Mert megtanulták, hogy mindenütt felfedezzék a jóságot és a szépséget.
- De miért nem látok én mindenütt jóságot és szépséget?
- Mert amit nem látsz magadban, azt rajtad kívül sem láthatod.

A legenda szerint Isten elküldött egy angyalt a Mesterhez ezzel az üzenettel:
- Kérj egy millió évet, s én megadom neked. Vagy egy milliószor milliót. Meddig akarsz élni?
- Nyolcvan évig - válaszolt a Mester tétovázás nélkül.
A tanítványok megrémültek.
- De Mester, ha egy millió évig élnél, gondold meg, hogy hány nemzedék gyarapodna a bölcsességedből.
- Ha egy millió évig élnék, az embereket inkább az érdekelné, hogy hogyan hosszabbítsák meg az életüket, s nem a bölcsesség.

Függőség

Egy tanítványnak, aki minden bizalmát a könyvekbe vetette, azt mondta a Mester:
- Egy ember jött a piacra vásárlólistával a kezében, de elvesztette. Amikor legnagyobb örömére megtalálta, mohón elolvasta, vigyázott rá, míg bevásárolt, aztán pedig eldobta, mint egy haszontalan papírdarabot.

- Mit kell tennem a megvilágosodásért?
- Semmit.
- Hogyhogy semmit?
- Semmit, mert a megvilágosodás nem a cselekvésből jön. Az történik.
- Tehát sohasem lehet elérni?
- Ó, de még mennyire, hogy lehet!
- Hogyan? Könnyedség - Úgy hogy nem teszed.
- És mit teszek azért, hogy ezt elérjem?
Egy embernek, aki tétovázott elkezdeni a lelki életet a lemondásoktól és az erőfeszítésektől való félelme miatt, azt mondta a Mester:
- Mennyi erőfeszítésbe és önmegtagadásba kerül kinyitni a szemet és látni?
- Mit tesz valaki azért, hogy elaludjon, vagy hogy felébredjen?

Kifejezés

A vallásos írót nagyon érdekelték a Mester nézetei.
- Hogyan fedezi fel valaki Istent? A Mester csípősen válaszolt:
- Úgy, hogy csendes elmélkedésekkel fehérre tisztítjuk szívünket, s nem pedig azáltal, hogy a lapokat feketére firkáljuk vallásos szerzeményekkel.
Aztán tudós tanítványaihoz fordult, s rosszmájúan hozzátette:
-S azzal sem, hogy a levegőt beszennyezzük tudálékos beszélgetésekkel.

- Segíts Istent megtalálni! - Senki sem segíthet ebben. - Miért nem?
- Ugyanazért, amiért senki sem segíthet a halnak, hogy megtalálja az óceánt.

- Hogyan segítsek a világon?
- Megértés által - mondta a Mester.
- És hogyan értsem meg?
- Úgy, hogy elfordulsz tőle.
- De akkor mivel szolgálom az emberiséget?
- Azzal, hogy megérted önmagadat.

Fogékonyság

- Tanulni akarok. Vállalod tanításomat? - Nem hiszem, hogy tudod, hogy hogyan kell tanulni - mondta a Mester.
- Megtanítanál arra, hogy hogyan kell tanulni?
- Meg tudod-e tanulni, hogyan engedd magad tanítani?
Később az elképedt tanítványainak azt mondta a Mester:
- Csak akkor lehetséges a tanítás, ha van tanulás is. Tanulásról pedig csak akkor lehet szó, ha ti magatok tanítjátok valamire saját magatokat.

A tanítványok egy csoportjának, kiknek minden szíve vágya egy zarándoklat volt, azt mondta a Mester:
- Vigyétek magatokkal ezt a keserű tököt. Föltétlenül mártsátok bele minden szent folyóba, s vigyétek el minden kegyhelyre!
Amikor a tanítványok visszajöttek, a tököt megfőzték, s feltálalták egyfajta szentségi ételként.
- Különös - mondta a Mester ravaszul, miután megkóstolta -: sem a szentelt-víz, sem a kegyhelyek nem édesítették meg!

Okozati viszony

Mindenki nagyon meglepődött a Mester modern hasonlatán:
- Az élet olyan, mint egy autó. Csendben vártak, mert tudták, hogy a magyarázat sem várat magára sokáig.
- Igen, igen - mondta nagy sokára. - Az autóval messzi tájakra utazhatunk.
Újabb csend.
- De a legtöbb ember elébe fekszik, hagyja, hogy keresztülrohanjon rajta, s aztán szidja az autót a balesetért.

A Mester komoly elhatározást követelt azoktól, akik tanítványai akartak lenni.
De megpirongatta őket, amikor lelkileg túlerőltették magukat a nagy igyekezettől. A versenyző sportolásához vagy a színész játékához hasonló derűs komolyságot vagy komoly vidámságot ajánlott.
És sok-sok türelmet.
- A gyorsan hajtatott virágnak nincs illata - szokta mondani. - A gyorsan megérlelt gyümölcs is elveszti zamatát.

A Mester csak nevetett azokon a tanítványain, akik vég nélküli fontolgatásokba merültek, mielőtt elhatároztak valamit. Így fogalmazott:
- Azok az emberek, akik teljesen végiggondolnak mindent, mielőtt egyet is lépnének, egész életüket fél lábon töltik.

Természetesen voltak szabályok a kolostorban, de a Mester mindig óvott a törvény zsarnokságától.
- Az engedelmesség megtartja a szabályokat - mondta. - A szeretet viszont tudja, hogy mikor hághatjuk át azokat.

Miután a Mester elnyerte a megvilágosodást, egyszerű életet élt, mert kedvére valónak találta. Amikor a tanítványok őt utánozva szintén egyszerű életbe kezdtek, kinevette őket.
- Mi haszna van annak, hogy utánozzátok a viselkedésemet - kérdezte -, anélkül, hogy magatokévá tennétek indítékomat? Vagy mi haszna annak, ha átveszitek indítékomat azon szemlélet nélkül, amely létrehozta bennem?
Jobban megértették a mondanivalóját, amikor azt kérdezte:
- Rabbi lesz-e a kecskéből attól, hogy szakállat növeszt?

Így szólt a Mester tanítványához, aki állandóan nála kereste a választ:
- Minden kérdésedre magadban van a válasz - csak tudnod kellene, hogyan keresd.
Egy másik alkalommal meg ezt mondta: -A lélek birodalmában nem gyalogolhatsz más lámpásának a fényében. Te az enyémet akarod kölcsönkérni. Inkább megtanítalak arra, hogyan készíts lámpát magadnak.

- Ha tekintélyül választasz magadnak - szólt egy csillogó szemű tanítványhoz a Mester-, akkor ártasz magadnak, mert nem vagy hajlandó a saját szemeddel látni a dolgokat.
S egy kis szünet után kedvesen hozzátette:
- Ártasz nekem is, mert nem vagy hajlandó olyannak látni, amilyen vagyok.

Alázat

Egy látogatónak, aki úgy mutatkozott be, mint az Igazság keresője, ezt mondta a Mester:
- Ha valóban az Igazságot keresed, akkor van valami, amire mindenek felett szükséged van.
- Tudom. Az igazság szenvedélyes szeretete az.
- Nem. Állandó készenlét annak elismerésére, hogy tévedhetsz.

A ha1á1os ágyán fekvő Mester hetekig kómában volt. Egy nap aztán hirtelen kinyitotta a szemét, s meglátta kedvenc tanítványát.
- Ugye, sohasem távozol az ágyam mellől? - kérdezte gyengéden.
- Nem, Mester. Képtelen vagyok rá.
- Miért?
- Mert te vagy a fény az életemben. A Mester nagyot sóhajtott:
- Úgy elkápráztattalak, fiam, hogy még most is képtelen vagy látni a fényt magadban?

Burjánzás

A Mester figyelmesen hallgatta a híres közgazdászt, amint fejlesztési tervét magyarázta
- A növekedés az egyetlen tényező, amire a közgazdaságban gondolnunk kell? - kérdezte végül.
- Igen. Mindenfajta növekedés természeténél fogva jó.
- Nem ezt gondolja a rákos daganat is?

- Hogyan lehetnék olyan nagy ember, mint te?
- Miért akarsz nagy lenni? - kérdezte a Mester. - Embernek lenni is elég nagy teljesítmény.

Egy komótos tanítvány panaszkodott amiatt, hogy neki sosem sikerült megtapasztalnia a csendet, amit pedig a Mester annyiszor ajánlott.
- A csend csak a tevékeny embereket látogatja.

Jelentéktelen ügy

A közösségi ülésen minden kérdés azzal foglalkozott, hogy van-e élet a síron túl. A Mester csak nevetett, s nem válaszolt egyetlen kérdésre sem.
Tanítványainak pedig, akik magyarázatot követeltek erre a kitérő magatartásra, ezt mondta:
- Észrevettétek-e, hogy pont azok akarnak egy másik, örökké tartó életet, akik a jelenlegivel sem tudnak mit kezdeni?
- De van-e élet a halál után, vagy nincs?
- Van-e élet a halál előtt, ez itt a kérdés - mondta a Mester rejtelmesen.

A Mester mindig azt tanította, hogy a bűntudat olyan gonosz érzés, amit el kell kerülni, mint az ördögöt. Minden bűntudatot!
- De nem kell-e a bűnünket gyűlölnünk? - kérdezte az egyik tanítvány.
- Amikor bűntudatod van, akkor nem a bűnödet gyűlölöd, hanem saját magadat.

Ideológia

Egy csoport politikai aktivista azon fáradozott, hogy bemutassák a Mesternek, hogyan változtatná meg ideológiájuk a világot. A Mester figyelmesen hallgatott. Másnap azt mondta:
- Egy ideológia csak annyira jó vagy rossz, amennyire azok az emberek, akik élnek vele. Ha egy millió farkas szervezkedne az igazságosságért, attól még nem szűnnének meg egy millió farkas lenni.

A tanítványok igen gyakran vitatkoztak a jó és a rossz kérdéséről. Noha a megoldás egyértelmű volt, máskor nem. A Mester, még ha jelen is volt, sohasem vett részt ezekben a vitákban. Egyszer azonban nem tudott kitérni a kérdés elől:
- Helyes-e megölni valakit, aki engem akar megölni?
- Honnan tudjam én azt? - mondta. A meghökkent tanítványok visszakérdeztek:
- Akkor hogyan különböztessük meg a jót a rossztól?
- Életetekben haljatok meg magatoknak - mondta a Mester -, méghozzá teljesen. Aztán cselekedjetek úgy, ahogy akartok, és a cselekedetetek jó lesz.

Képzelődés

- Mi a megvilágosodás legnagyobb ellensége?
- A félelem.
- Honnan jön a félelem? - Tévhitből.
- S mi a tévhit?
- Azt hinni, hogy a körülötted lévő virágok mérges kígyók.
- Hogy nyerhetem el a megvilágosodást?
- Nyisd ki a szemed, és láss! - Mit?
- Hogy egyetlen kígyó sincs körülötted.

Egy félénk tanítványnak, aki magabiztos akart lenni, azt mondta a Mester:
- A biztonságot mások szemében keresed, s azt hiszed, az a magabiztonság. - Akkor hát ne adjak a mások véleményére?
- Ellenkezőleg! Mérlegelj mindent, amit mondanak, de ne hagyd magad irányítani!
- Hogyan szabadul meg valaki a távirányítástól?
- Hogyan szabadul meg valaki a tévhittől?

Körülzártság

- Hogy szabaduljak meg a félelemtől?
- Hogy szabadulhatnál meg attól, amihez ragaszkodsz?
- Azt mondod, hogy valójában én ragaszkodom a félelmemhez? Ezzel nem értek egyet.
- Gondolj arra, hogy mitől véd meg a félelmed, s majd egyetértesz. Rájössz az ostobaságodra is.

- Cselekedetekkel vagy szemlélődéssel lehet elnyerni az üdvösséget?
- Egyikkel sem. Az üdvösség látáson keresztül jön.
- Mit kell látni?
- Hogy az arany nyaklánc, amit annyira szeretnél, már ott van a nyakadon. Hogy a kígyó, amitől úgy félsz, csak egy kötél a földön.

A tanítványok, a Mester közlékeny hangulatán felbátorodva, megkérdezték:
- Mondd, mit kaptál a Megvilágosodástól? Istenivé változtál?
- Nem.
- Szentté lettél?
- Nem.
- Hát akkor mi változott?
- Felébredtem.

A tanítványoknak nagy fejtörést okozott, hogy a Mester, aki olyan egyszerűen élt, miért nem ítélte el gazdag követőit.
- Bár ritka, mégsem lehetetlen, hogy egy gazdag szent legyen - mondta.
- Hogyan?
- Amikor a pénznek ugyanaz a hatása a gazdag szívére, mint a bambusznád árnyékának az udvarra.
A tanítványok feszülten figyeltek. A bambusznád árnyéka végigsöpört az udvaron anélkül, hogy egy porszemet is felkavart volna.

Különbözés

A Mester a folyóparton sétált néhány tanítványával.
- Látjátok, hogy a halak hogyan fickándoznak kedvük szerint. Ez az, amit igazán szeretnek.
Egy idegen is meghallotta ezt a megjegyzést, s így szólt:
- Honnan tudod, hogy mit szeretnek a halak? Te nem vagy hal.
A tanítványok oktalanságnak vélték az idegen szavait. A Mester pedig mosolygott, mert úgy vélte, hogy ez egy bátor, kutató szellemű ember. Kedvesen válaszolt hát:
- S te, barátom, honnan tudod, hogy én nem vagyok hal? Te nem vagy én.
A tanítványok nevettek, mert azt hitték, hogy ez egy jól megérdemelt rendre utasítás volt. Csak az idegen hökkent meg a válasz mélységén. Egész nap ezen gondolkodott, míg végül, estére kelve, a kolostorba ment, s így szólt:
- Talán nem is különbözöl annyira a halaktól, mint ahogy gondoltam. De én sem tőled.

A Mesterről köztudott volt, hogy a forradalmárok pártján állt, még akkor is, ha ezzel magára vonta a kormány haragját. De amikor valaki azt kérdezte tőle, hogy miért nem vesz részt aktívan a forradalomban, ezzel a rejtélyes mondással válaszolt:
Csendesen ülni,
Semmit sem csinálni.
A tavasz jön,
S a fű kizöldül.

Távlat kérdése

A Mester vidám hangulatban volt, a tanítványok pedig kíváncsiskodtak. Azt akarták tudni, hogy volt-e valaha is lehangolt, levert.
Volt.
Akkor meg azt akarták tudni, hogy igaz-e az, hogy állandóan boldognak látszott.
Igaz volt.
Ezek után már csak mindennek a titkát szerették volna tudni.
- Ez a titka - válaszolta -: minden annyira jó vagy rossz, amennyire mi annak tartjuk.

Száműzetés
Mivel a Mester tanítása nem tetszett a kormánynak, kiutasították hazájából. A tanítványoknak, akik azt kérdezték, hogy volt-e valaha is nosztalgiája, nemmel válaszolt.
- De az szinte embertelen, ha valakinek nem hiányzik a szülőföldje - tiltakoztak a tanítványok.
- Nem vagy többé száműzetésben - felelte erre -, ha rájössz, hogy az egész teremtés a te otthonod.

A látogató történész hajlamos volt a kötekedésre.
- Nem változtatják-e meg cselekedeteink az emberi történelmet? - kérdezte.
- De igen, megváltoztatják - hagyta helyben a Mester.
- S nem változtatta-e meg az emberi munka a földet?
- Természetes, hogy megváltoztatta. - Akkor meg miért tanítod, hogy az emberi erőfeszítéseknek alig van hatása?
- Mert amikor a szél elül, a falevelek tovább hullanak.

Ahogy a Mester öregedett és gyöngült, a tanítványok annál inkább könyörögtek neki, hogy ne haljon meg. Ő azonban így szólt:
- Hogyan is látnátok, ha nem mennék el?
- Mi az, amit nem látunk, amíg velünk vagy? - kérdezték.
De a Mester nem válaszolt. Amikor a halála már a küszöbön állt, a tanítványok újból megkérdezték:
- Mi az, amit majd meglátunk, miután meghaltál?
Kis hunyorítással a szemében válaszolt a Mester:
- Én csak annyit tettem, hogy ültem a folyóparton, s osztogattam a folyóvizet. Miután meghalok, remélem, észreveszitek a folyót is.

Éleslátás

A tanítványok arról vitatkoztak igen hevesen, hogy mi az emberi szenvedés oka. Némelyik úgy vélte, hogy az önzésből származik, mások szerint a tévhitből. Voltak, akik azt gondolták, hogy azért szenvedünk, mert képtelenek vagyunk megkülönböztetni a valóságot a képzeletbelitől. Amikor a Mester tanácsát kérték, ezt mondta:
- Minden szenvedés abból ered, hogy nem tudunk egyedül és csendben lenni.

Úgy tűnt, hogy a Mestert egyáltalán nem érdekli, mit gondolnak felőle az emberek. Amikor a tanítványok megkérdezték, hogyan is érte el ezt a belső szabadságot, hangosan felnevetett:
- Húszéves koromig egyáltalán nem törődtem azzal, hogy mit gondolnak rólam az emberek. Azután viszont állandóan azon izgultam, hogy mit gondol a környezetem. Ötvenedik születésnapom után váratlanul rájöttem arra, hogy a kutya sem törődik velem.

A Mestert sohasem érdekelték a diplomák és a tudományos fokozatok. A személyt nézte, nem a bizonyítványt. Egyszer ezt hallották tőle:
- Amikor már van füled arra, hogy meghalld a madár énekét, nem kell a bizonyítványait vizsgálnod.

A Mester nagyon szerette a hétköznapi embereket, s gyanakodva fogadta azokat, akik szentségükben tündököltek. Az egyik tanítványnak, aki a házasság felől kérte a Mester tanácsát, ezt mondta:
- Semmi esetre se végy el egy szentet.
- Miért ne?
- Mert az a legbiztosabb módja annak, hogy mártírt faragj magadból - hangzott a Mester mosolygós válasza.

Mindenkinek legnagyobb ámulatára, a Mester látszólag egyáltalán nem törődött a fiatalok vallásos nevelésével. Amikor az okát kérdezték, ezt mondta:
- Adjatok nekik védőoltást fiatal korukban, s megakadályozzátok, hogy felnőttként megragadhassák a valóságot.

Lelkesedés

Annak a nőnek, aki amiatt panaszkodott, hogy a gazdagság nem tette őt boldoggá, azt mondta a Mester:
- Úgy beszélsz, mintha a kényelem és komfort tartozéka lenne a boldogságnak; holott ahhoz, hogy valóban boldog légy, kedvesem, csupán arra van szükséged, hogy lelkesedni tudj valamiért.

- Semmi sem jó, vagy rossz, a véleményünk teszi azzá - mondta a Mester.
Amikor megkérték, hogy magyarázza ezt meg, hozzátette:
- Az egyik ember könnyedén megtartotta a vallásos böjtöt a hét minden napján. A másik éhen halt ugyanattól a koszttól.

Totalitarizmus

A tanítványok legnagyobb szégyenkezésére azt mondta egyszer a Mester egy püspöknek, hogy a vallásos emberekben van valami természetes hajlam a durvaságra.
- Miért? - sürgették a tanítványok, miután a püspök eltávozott.
- Mert nagyon is könnyedén feláldozzák a személyeket valamely cél érdekében - mondta a Mester.

Egy befolyásos gyáros kérdezte egyszer a Mestertől:
- Mivel keresed a kenyeredet? - Semmivel.
- Nem lustaság ez? - nevetett fel a gyáros gúnyosan.
- Az ég szerelmére, már hogy volna az! A lustaság általában a nagyon aktív emberek bűne.
Később a tanítványoknak még ezt mondta:
- Ne csináljatok semmit, s minden megvalósul általatok. A semmittevés nagyon is sok munkába kerül. Próbáljátok meg!

Bölcsesség

A Mester mindig örömmel hallotta, ha az emberek elismerték tudatlanságukat.
- A bölcsesség egyenes arányban növekszik a tudatlanságunk beismerésével - állította.
Amikor magyarázatot kértek tőle, ezt mondta:
- Ha belátod, hogy nem vagy olyan bölcs, mint ahogy tegnap vélted magadról, akkor ma már bölcsebb vagy.

- Hogy segítene a lelkiség egy ilyen világi emberen, mint én? - kérdezte az üzletember.
- Úgy, hogy még nagyobb lenne a vagyonod - válaszolt a Mester.
- Hogyan?
- Azáltal, hogy megtanítana kevesebbet kívánni.

A szerencsétlen tőzsdeügynök rengeteget veszített, s hogy megtalálja lelki békéjét, a kolostorba jött. De túlságosan zaklatott volt ahhoz, hogy elmélkedjen.
Miután elment, a Mester csak ennyit mondott savanyú ábrázattal:
- Akik a földön alszanak, sosem esnek ki ágyukból.

Az újházasok azt kérdezték a Mestertől: - Hogyan tehetnénk tartóssá a szerelmünket?
- Szeressetek más dolgokat közösen!

A Mester rendszerint lebeszélte az embereket arról, hogy kolostorban éljenek.
- Ahhoz, hogy hasznod legyen a könyvekből, nem kell könyvtárban laknod - mondogatta.
Még erőteljesebben is megfogalmazta:
- Anélkül is olvashatsz könyveket, hogy valaha is befedd a lábad egy könyvtárba; s lehetsz lelki ember úgy is, hogy sosem mégy templomba.

Áramlás

A tanítványokat leverte a hír, hogy Mesterük haldoklik. A Mester azonban mosolyogva így szólt:
- Hát nem látjátok, hogy a halál teszi remekké az életet?
- Nem. Mi azt szeretnénk, ha sosem halnál meg.
- Ami igazán él, annak meg kell halnia. Nézzétek a virágokat; csak a művirágok nem hervadnak el.

A Mester az életről tartott előadást. Egyszer - mondotta - találkozott egy pilótával, aki a második világháborúban munkásokat vitt Kínából Burmába. Az út hosszú volt és unalmas, a munkások szerencsejátékba kezdtek. Mivel nem volt még pénzük, az életüket tették kockára - a vesztes ejtőernyő nélkül kiugrott a gépből.
- Borzasztó - szörnyülködtek az elképedt tanítványok.
- Valóban - hagyta helyben a Mester -, de ez tette a játékot izgalmassá.
Később még hozzáfűzte:
- Sosem élsz oly teljesen, mint amikor az életedet teszed kockára.

Korlátozottság

A Mester mindig udvariasan fogadta az egyetemi professzorokat, akik meglátogatták, de sosem válaszolt a kérdéseikre, és sosem merült bele teológiai spekulációikba. Tanítványainak, akik nagyon csodálkoztak ezen, így magyarázta meg:
- Hogy tudna valaki az óceánról mesélni a kútban lakó békának, vagy az isteniről beszélni azoknak, akik beszűkítik magukat saját fogalmaikba?

Bár a Mester szívélyes volt összes tanítványához, azt mégsem tudta elrejteni, hogy jobban kedveli azokat, akik a "világban" éltek - a házasokat, a kereskedőket, a földműveseket -, azoknál, akik visszavonultak a kolostorba. Amikor rákérdeztek ennek az okára, így válaszolt:
- Az a lelkiség, amit tevékeny életben gyakorolnak, összehasonlíthatatlanul értékesebb, mint a visszavonultságban gyakorolt lelkiség.

Az előadó azt fejtegette, hogy a modern világban a fegyverkezésre költött összegnek csak egy kis töredéke is megoldhatná az egész emberiség anyagi gondjait. Az előadás után a tanítványok persze feltették a logikus kérdést:
- De miért ilyen ostobák az emberek?
- Azért - mondta a Mester ünnepélyesen -, mert az emberek megtanultak nyomtatott könyveket olvasni, de elfelejtették, hogyan kell olvasni a nem nyomtatottakat.
- Mondj egy példát ez utóbbira!
De a Mester nem szólt semmit. Később a tanítványok kitartó kérdésére így felelt:
- A madarak dalai, a méhek zümmögése mind az Igazságot harsogják. A fű és a virágok mind az Utat mutatják. Hallgassatok és nézzetek, mert így kell a nem nyomtatott könyveket olvasni!

A tanítványtól, aki szinte megszállottan a halál utáni élettel foglalkozott, megkérdezte a Mester:
- Minek foglalkozol a másvilággal? - Lehetséges-e nem gondolni rá'?
- Persze.
- Hogyan?
- Úgy, hogy már most a mennyben élsz.
- És hol a mennyország?
- A jelenben; itt és most.

Jelenlét

Amikor a tanítványok lelkiségi modellt kértek a Mestertől, amelyet utánozhatnának, a Mester csak ennyit szólt:
- Pszt! Hallgassatok!
S ahogy a kolostoron kívül az éjszaka neszeit hallgatták, a Mester halkan rázendített a híres haikura:
A földi halálról
tudomást sem véve
énekel a kabóca.

- Mit kaptál a megvilágosodástól? - Örömet.
- Mi az öröm?
- Ráébredés arra, hogy ha mindent el is veszítesz, csak egy játékszert vesztettél el.

Bizalom

A Mester gyakran hangsúlyozta, hogy az életszentségben nem az a döntő, hogy valaki mit cselekszik, hanem, hogy mit enged megtörténni.
Néhány tanítványnak, akiknek ez fejtörést okozott, a következő kis történetet beszélte el:
Volt egyszer egy egylábú sárkány, s az így szólt a százlábúhoz:
- Hogy tudod elrendezni a lábaidat? Nekem ezzel az eggyel is sok bajom van. - Az igazat megvallva - válaszolt a százlábú - egyáltalán nem rendezgetem őket.

A Mestert a tanítványai mindennap kérdésekkel árasztották el, melyekre ő könnyedén és kedvesen, de ugyanakkor komolyan és határozottan válaszolt.
Az egyik női tanítvány azonban állandóan csak csendben ült. Amikor ennek oka felől faggatták, ezt válaszolta:
- Szinte egy szót sem hallok abból, amit a Mester mond. Egészen felzaklat a csendje.

Gondolat

- Miért vagy olyan óvatos a gondolattal? - kérdezte a filozófus. - A gondolat az egyetlen eszközünk, amellyel rendbe szedhetjük a világot.
- Igaz. De olyan jól el tudja rendezni, hogy többé már nem is vagyunk képesek látni.
Később a tanítványainak még azt mondta a Mester:
- A gondolat sokkal inkább szűrő, mintsem tükör. Ezért van az, hogy sokan olyan gondolatborítékban élnek, melyet a valóság sosem érintett.

A szomszédos kolostor szerzetesei a Mester segítségét kérték, mert valami vita támadt közöttük. Azt hallották a Mesterről, hogy van valami módszere, amivel azonnal szeretetet és harmóniát tud teremteni az emberek között. S a Mester fel is fedte a módszer titkát:
- Amikor valakivel együtt vagy, vagy akárkire is gondolsz, mondd magadnak: haldoklom, és ez az ember is haldoklik. Közben próbáld is érezni a szavaid igazát. Ha megegyeztek abban, hogy mindannyian gyakoroljátok ezt, akkor a keserűség kihal közületetek, s harmóniában éltek egymással.
Miután mondanivalóját befejezte, a Mester el is tűnt.

Jóindulat

Egy fűszeres jött a Mesterhez nagy bajával. Üzletével szemben ugyanis egy nagy áruház nyílt meg, s attól félt, hogy nemsokára tönkre fogja őt tenni. Neki pedig már az ősei is abban a kis üzletben keresték meg a kenyerüket. Ha most ő azt elveszíti, akkor mindennek vége, mert semmi máshoz sem ért. A Mester ezt mondta neki:
- Ha félsz az áruház tulajdonosától, akkor gyűlölni fogod. Ez a gyűlölet lesz a végzeted.
- Mit tegyek hát? - kérdezte a zaklatott fűszeres.
- Minden reggel menj ki az üzletedből a járdára, s áldd meg az üzletedet, kívánj magadnak boldogulást. Aztán fordulj az áruház felé, és áldd meg azt is!
- Mit? Még hogy megáldjam a vetélytársamat, aki tönkretesz?
- Minden neki szánt áldás visszaszáll rád. Minden rossz, amit neki kívánsz, téged
fog pusztítani.
Hat hónap múlva visszajött a fűszeres, hogy beszámoljon a fejleményekről. Bekövetkezett, amitől félt: be kellett zárnia üzletét. De most már ő vezette az áruházat, s dolgai sokkal jobban álltak, mint valaha.

Bűn

A Mester egyik zavarba ejtő, de gyönyörű tanítása a következő:
- Isten közelebb van a bűnösökhöz, mint a szentekhez.
Mindezt így magyarázta:
- Isten az égben minden embert egy kis kötélen tart. Amikor vétkezel, elvágod a kötelet. Isten újból összecsomózza a kötelet, s ezzel kissé közelebb húz magához. Bűneid újból és újból elvágják a kötelet, Isten pedig minden újabb csomóval egyre közelebb és közelebb húz.

A lelki gyógyulást kereső elkeseredett embertől azt kérdezte a Mester:
- Valóban meg akarsz gyógyulni?
- Ha nem akarnék, gondolod, hogy idejöttem volna?
- Persze. A legtöbb ember ezt teszi.
- Ugyan miért?
- Nem gyógyulásért jön, mert az fájdalmas. Enyhülésért.
A tanítványainak pedig azt mondta a Mester:
- Azok az emberek, akik csak akkor akarnak meggyógyulni, ha az fájdalommentes, hasonlók azokhoz, akik szorgalmazzák a fejlődést, de csak akkor, ha az nem jár változással.

Egy látogató azt állította, hogy neki nincs szüksége az igazság keresésére, mert már megtalálta a saját vallásában. A Mester viszont ezt mondta:
- Volt egyszer egy diák, aki sosem lett matematikus, mert vakon hitt a matematika-könyv végén található válaszokban. A helyzet iróniája az, hogy a válaszok helyesek voltak.

A Mester Arisztotelészt idézte. "Az igazság keresésében jobbnak tűnik, s valójában szükséges is, hogy feladjuk a számunkra legkedvesebbet." És az "igazság" szót felcserélte az "Isten" szóval.
Később az egyik tanítvány ezt mondta a Mesternek:
- Kész vagyok, hogy Isten keresése érdekében lemondjak mindenről: jómódról, barátokról, családról, hazámról, még az életemről is. Mi mást adhatna még fel egy ember?
A Mester nyugodtan felelt:
- Istenről alkotott hiedelmeit.
A tanítvány szomorúan távozott, mert nagyon ragaszkodott a meggyőződéséhez. .lobban félt a "tudatlanságtól", mint a haláltól.

Halandóság

A bölcsességért könyörgő tanítványnak ezt mondta a Mester:
- Próbáld ki a következőt: csukd be a szemed, s lásd magadat, amint ledobnak a hegytetőről minden más élőlénnyel együtt. Amikor belekapaszkodsz valamibe, hogy megállítsd a zuhanásodat, érezd, hogy az is zuhan.
A tanítvány kipróbálta, s az egész lénye megváltozott.

- Hogyan lehetnék szabad?
- Találd ki, hogy ki kötözött meg - felelte a Mester.
Egy hét múlva visszajött a tanítvány, s így szólt:
- De senki sem kötözött meg.
- Akkor miért akarsz felszabadulni?
Ez volt a megvilágosodás pillanata, a tanítvány hirtelen szabaddá lett.

- Mit tanít a Mesteretek? - kérdezte egy látogató.
- Semmit - válaszolta a tanítvány.
- Akkor miért tart előadásokat?
- Ő csak az utat mutatja, de nem tanít semmit.
A látogató egyáltalán nem értette a dolgot, ezért a tanítvány jobban megmagyarázta:
- Ha a Mester tanítana, hittételként kezelnénk a tanítását. A Mestert pedig nem az érdekli, hogy mi mit hiszünk, hanem az, hogy mit látunk.

A női tanítványnak születésnapja volt. - Mit kívánsz születésnapi ajándéknak? - kérdezte a Mester.
- Valamit, ami meghozná a megvilágosodást.
A Mester elmosolyodott.
- Mondd, kedvesem, amikor megszülettél, a világba jöttél, mint egy csillag az égből, vagy a világból jöttél, mint a levél a fából?
A leány egész nap a Mester furcsa kérdésén töprengett. Aztán hirtelen meglátta a választ, s belemerült a megvilágosodásba.

Lencsevégre kapva

- Szerintetek melyik a legfontosabb vallási kérdés? - kérdezte egy nap a Mester.
Sok feleletet kapott:
- Van-e Isten?
- Ki az Isten?
- Hogyan juthatunk el Istenhez?
- Van-e élet a halál után?
- Nem - mondta a Mester -, a legfontosabb kérdés a következő: ki vagyok én?
A tanítványok jobban megértették, hogy mire utalt, amikor fültanúi voltak a Mester és egy prédikátor beszélgetésének.
- Szerinted, ha meghatsz, akkor a lelked a mennybe megy?
- Igen - válaszolt a prédikátor. - És a tested a sírba kerül?
- Igen.
- És, ha szabad kérdeznem, te hol leszel?

- Szeretném látni az Istent.
- Éppen őt nézed - mondta a Mester.
- De akkor miért nem látom?
- Miért nem látja a szem saját magát? - kérdezett vissza a Mester.
Később még hozzátette:
- Ahogy fölösleges a késtől azt kérni, hogy saját magát vágja el, vagy a fogtól, hogy magába harapjon, ugyanúgy fölösleges Istentől kérni, hogy mutassa meg magát.

Érthetőség

- Minden szó, minden Istenről alkotott kép sokkal inkább torzít, mintsem tükröz.
- Akkor hogyan beszéljünk Istenről?
- A csenden keresztül.
- Akkor meg minek használsz szavakat? Erre a Mester harsányan felkacagott, s azt válaszolta:
- Amikor beszélek, nem a szavaimra kell hallgatnod, kedvesem. Hallgasd a csendet!

Egy utazó így szólt az egyik tanítványhoz: - Messziről jöttem ide, hogy hallgassam a Mestert, de meglehetősen szokványosnak találtam a beszédjét.
- Ne a szavaira figyelj, hanem az üzenetére!
- Hogyan lehet azt kiszűrni?
- Ragadd meg az egyik mondatát, s rázd addig, amíg az összes szó le nem esik róla. Ami megmarad, az lángra lobbantja a szívedet.

Üresség

Néha nagyon sok, zajos látogató érkezett a kolostorba, s így a csendnek befellegzett. Ez a tanítványokat igencsak dühítette, de nem a Mestert; ő a zajban is ugyanolyan elégedettnek látszott, mint a csendben. lakozó tanítványainak pedig egy nap mondta:
Nem a hang hiánya, hanem énünk hiánya a csend.

A Mesterről köztudott volt, hogy jobban szereti a cselekvést, mint a visszahúzódást. De ő mindig hangsúlyozta, hogy "megvilágosult" cselekvésre gondol. A tanítványok meg azt szerették volna tudni, hogy a "megvilágosult" mit jelent. Jó szándékot talán?
- Ó, nem - mondta a Mester. - Gondoljatok csak arra, mennyire a jó szándék vezeti a majmot, amikor kiemeli a halat a vízből, hogy megmentse a megfulladástól!

Lét

- Mit tegyek, hogy elérjem az életszentséget? - kérdezte egy utazó.
- Kövesd a szíved vágyát - válaszolta a Mester.
Ez a válasz, úgy látszott, nagyon tetszett az utazónak. De mielőtt útnak indult volna, a Mester még odasúgta neki:
- Hogy a szívedet követhesd, nagyon erős alkatra lesz szükséged.

A Mester mindig idegenkedett a szenzációktól.
- Az istenit csak a mindennapiban lehet megtalálni - állította.
Annak a tanítványának pedig, akinek aszkétikus gyakorlatai a bizarrság határát súrolták, ezt mondta:
- Titokzatos dolog az életszentség: minél nagyobb, annál kevésbé lehet észrevenni.

Ünneplés

- Mit adna a lelkiség nekem?
- kérdezte az alkoholista a Mestert.
- Alkoholmentes ittasságot - hangzott a válasz.

Annak a prédikátornak, aki állandóan azt hangoztatta, hogy építsük be Istent az életünkbe, a Mester ezt mondta:
- Ő már ott van. A mi feladatunk az, hogy ezt észrevegyük.

- Mit tegyek, hogy szeressem a felebarátomat?
- Ne gyűlöld többé önmagadat!
A tanítvány sokáig és komolyan gondolkozott ezeken a szavakon, majd visszajött, s így szólt:
- De én túlságosan is szeretem magamat. Önző és én-központú vagyok. Hogyan szabaduljak meg ezektől?
- Légy barátságos magadhoz, akkor az éned megelégedett lesz, s szabaddá tesz arra, hogy a felebarátodat szeresd.

Egy asszony, fia halálán érzett nagy bánatában, a Mesterhez fordult vigaszért. A Mester türelmesen végighallgatta, amíg kiöntötte szívfájdalmát, majd szelíden így szólt:
- Kedvesem, én nem tudom letörölni a könnyeidet. Csak arra tudlak megtanítani,
hogyan tedd őket szentté.

Egy gondterhelt házaspár amiatt panaszkodott a Mesternek, hogy a fiuk felhagyott a család vallásos hagyományaival, s kijelentette, hogy ő ezentúl szabadgondolkodó. A Mester ezt mondta:
- Ne aggodalmaskodjatok! Ha a fiú valóban önállóan gondolkodik, a "Hatalmas Szél" biztosan fel fog támadni, s odaviszi majd a gyereket, ahová tartozik.

Kényszerűség

Egy félelmekkel teli vallásos látogatóhoz így szólt a Mester:
- Miért vagy olyan nyugtalan? - Mert esetleg nem részesedem a megváltásban.
- És mi a megváltás?
- Moksha. Felszabadulás. Szabadság. Erre a Mester hangosan felnevetett, s ezt kérdezte:
- Szóval léged kényszerítenek arra, hogy szabad légy'? Arra nagy kötelezve, hogy felszabadulj?
Abban a pillanatban a látogató megkönnyebbülten fellélegzett, s minden félelme eltűnt örökre.

Egy távoli országból érkező tanítványtól megkérdezte a Mester, hogy mit keres.
- Megvilágosodást.
- Van neked saját kincsesházad, miért kutatsz máshol?
- Hol van az én kincsesházam'! - Ebben a keresésben, amely hatalmába kerített.
A tanítvány abban a pillanatban megvilágosodott. Évekkel később így beszélt barátaihoz:
- Nyisd fel a kincses ládádat, és élvezd a kincseidet!

Teljes függetlenség

A tanítványok a megvilágosodást keresték, de fogalmuk sem volt, mi az, vagy hogyan érhető el. A Mester ezt mondta nekik:
- Azt nem is lehet elérni. Nem tudjátok megszerezni.
Látva a tanítványok szomorú ábrázatát, hozzátette:
- Azért ne keseregjetek. A megvilágosodást elveszteni sem tudjátok.
A tanítványok mindmáig keresik azt, amit se megszerezni, se elveszteni nem lehet.

A tanítványok elmerülve vitatkoztak Lao-ce mondásán, amely így hangzott:
Akik tudják, nem mondják; Akik mondják, nem tudják.
Amikor a Mester belépett, megkérdezték, pontosan mit jelentenek e szavak, azt kérdezte tőlük:
- Melyiktek ismeri a rózsa illatát? Mindegyikük ismerte. Erre azt mondta a Mester:
- Most foglaljátok szavakba! Mindegyikük hallgatott.

Fegyelem

A tanítványoknak, akik azt akarták tudni a Mestertől, hogy miféle meditációt végez reggelenként a kertben, így válaszolt:
- Amikor figyelmesen nézem a rózsabokrot, akkor teljes virágzásban látom.
- Miért kell valakinek figyelmesen néznie, hogy lássa a rózsabokrot? - kérdezték.
- Mert máskülönben nem a rózsabokrot látja az ember, hanem a saját előre-gyártott gondolatát a bokorról.

A Mester újra meg újra igyekezett lebeszélni tanítványait arról, hogy túlságosan tőle függjenek, mert ez megakadályozná azt, hogy a "belső Forrással" kapcsolatba kerüljenek. Gyakran hallották tőle:
- Három dolog van a világon, ami ha túlságosan közel esik, akkor veszélyes, ha túl messze, akkor semmit sem ér, ezért legokosabb közepes távolságban tartani. Ez a három pedig a tűz, az állami hatóságok és a guru.

Ellentmondás

- Mit cselekedjek, hogy elérjem Istent? - Ha Istent akarod elérni, akkor két dolgot jól az eszedbe kell vésned. Az első az, hogy Isten elérésére minden erőfeszítés hiábavaló.
- S mi a második?
- Az, hogy úgy kell cselekedned, mintha az elsőről mit sem tudnál.

Miután a neves egyetem elnöke meggyőződött a Mester misztikus tapasztalatairól, meg akarta őt tenni a teológiai tanszék vezetőjének. Ajánlatával megkereste a fő tanítványt, aki viszont ezt mondta:
- A Mester arra fekteti a hangsúlyt, hogy megvilágosodott legyen, nem arra, hogy a megvilágosodást tanítsa.
Megakadályozná ez abban, hogy a teológiai tanszék vezetője legyen?
- Ugyanúgy, ahogy egy elefántot megakadályozna abban, hogy az állattani tanszék vezetője legyen.

Hírverés

Csak a legélesebb szem fedezhetett fel valami különöset a Mesteren. Megijedt, elszomorodott, ha a körülmények úgy hozták. Tudott nevetni, sírni vagy dühöngeni. Szerette a jó ételeket, nem zárkózott el egy italtól, sőt kettőtől sem, és az is köztudott volt róla, hogy megfordult egy-egy csinos nő után. Amikor egy utazó azt panaszolta fel, hogy a Mester nem "szent ember", az egyik tanítvány helyreigazította:
- Más az, ha egy ember szent, és egészen más az, hogy úgy viselkedjen, hogy neked is annak tűnjön.

A Mester sohasem fáradt el abban, hogy felhívja tanítványai figyelmét a vallás veszélyeire. Nagyon szerette azt a történetet, amelyben egy próféta lángoló fáklyát hordozott az utcákon, mondván, hogy megy a templomot felgyújtani, mert az emberek többet törődnek a templommal, mint az Úrral. Aztán a Mester még hozzátette:
- Egy nap én is fáklyát fogok, s felgyújtom a templomot is, meg az Urat is.

Földművelés

Az istenit kereső utazó azt kérdezte a Mestertől, hogyan különböztetheti majd meg a valódi tanítót a hamistól, ha visszatért hazájába. A Mester így válaszolt:
-A jó tanító gyakorlatot ajánl, a rossz teóriákat.
- De honnan tudom majd, h egy melyik a jó, és melyik a rossz gyakorlat?
- Ugyanúgy, ahogy a gazdálkodó megkülönbözteti a jó földművelést a rossztól.

A Mester allergiás volt azokra az emberekre, akik a kolostorban akartak maradni. Előbb vagy utóbb, de mindegyik tanítvány meghallotta a súlyos szavakat:
- Itt az ideje, hogy elmenj. Ha nem mégy el, a Lélek sem fog jönni.
Egy különösen letört tanítvány azt akarta tudni, hogy mi ez a "Lélek". A Mester ezt válaszolta:
- A víz a folyás által marad szabad és te azáltal maradsz szabad és élő, hogy elmész.
Ha nem mész el tőlem, megrekedsz és meghalsz - és megfertőződsz.

Élmény, ami nem élmény

Az istenélményről folyt a vita, amikor a Mester így szólt:
- Amikor az Istent megtapasztaljuk, az "én" eltűnik. De akkor ki az, aki megtapasztal?
- Az istenélmény tehát egy "nemélmény"'?
- Olyan ez - mondta a Mester -, mint az álom. Arról is csak akkor szerzünk tudomást, amikor már felébredtünk.

A Mester egyszer azt mesélte, hogy egy antik csésze óriási összegért kelt el az árverésen. Azelőtt egy csavargó használta, aki szegényen halt meg. Fogalma sem volt a csésze értékéről, amellyel fillérekért koldult. Amikor az egyik tanítvány azt kérdezte, hogy mit jelképez a csésze, a Mester azt válaszolta:
- Téged magad!
A tanítvány kérte, hogy fejtse ezt ki jobban.
- Minden figyelmed arra a filléres tudásra irányul, amit könyvekből és tanároktól szedsz össze. Sokkal jobban járnál, ha a csészére figyelnél, amelyben a tudásodat tartod.

Csoda

A külvárosban élő haddzsiról az a hír járta, hogy csodákra képes. Így aztán a háza valóságos zarándokhely lett a betegek számára. A Mester, akiről köztudott volt, hogy nem érdeklik a csodák, sohasem válaszolt a haddzsival kapcsolatos kérdésekre. Amikor aztán neki szegezték a kérdést, hogy miért ellenzi a csodákat, azt válaszolta:
- Hogyan is ellenezhetné valaki azt, ami a nap minden pillanatában ott játszódik le az ember szeme előtt?

- Hogyan különböztessük meg az igazi misztikust a hamistól? - kérdezték a tanítványok, akiket roppant érdekelt a mágia.
- Hogyan különböztetitek meg azt, aki valóban alszik, attól, aki csak tetteti az alvást?
- kérdezte a Mester.
- Az lehetetlen. Csak az tudja, aki tetteti az alvást.
A Mester mosolygott. Később meg azt mondta:
- Az alvást mímelő ember félrevezethet másokat, de magát nem. Sajnos, a hamis misztikus másokat és magát is becsaphatja.

Egy látogató elmesélte, hogy egy szentember meg akarta látogatni haldokló barátját, de mivel félt az éjszakai utazástól, ezért azt mondta a Napnak:
- Isten nevében, maradj az égen addig, amíg el nem jutok a faluba, ahol a barátom fekszik és haldoklik!
S a Nap megállt az égen, amíg a szentember be nem ért a faluba. A Mester csak mosolygott:
- Nem lett volna jobb a szentembernek, ha legyőzte volna félelmét az éjszakai utazástól'?

- Hogyan bocsássak meg másoknak?
- Ha senkit sem ítélnél el, sohasem kellene megbocsátanod.

- Van Isten? - kérdezte a marxista.
- Amilyent az emberek gondolnak, olyan nincs - válaszolta a Mester.
- Kikre utalsz, amikor az "emberekről" beszélsz?
- Mindenkire.

Nemtörődömség

A Mester mindig azt hangsúlyozta, hogy magunknak kell tanulnunk, magunkat kell tanítanunk, ahelyett, hogy mások tekintélyén csüngenénk. Ennek is megvannak persze a maga hátrányai. Jó példa volt erre az a fiatalember, aki szilárdan meg volt győződve arról, hogy mindenféle kábítószert ki kell próbálnia, hiszen azok a misztikus élmények eszközei - és csakis kockázattal és próbálgatással tanulhatunk. Ez az eset a Mestert arra indította, hogy elmesélje a csavar és a szög régi történetét.
"Az egyik módja, hogy kitaláld, vajon a deszkádba szöget vagy csavart kell-e tenned, a következő: verd be a szöget. Ha elrepeszti a deszkát, máris tudod, hogy a csavarra lett volna szükséged."

A saját megvilágosodásáról a Mester mindig is nagyon hallgatag volt, bár a tanítványok mindent elkövettek, hogy beszédre bírják. Csak annyit sikerült megtudniuk, amennyit a Mester a legkisebb fiának mondott, amikor az azt akarta tudni, hogyan érezte magát az apja, amikor megvilágosodott. A válasz így hangzott: hülyén. Amikor a fiú azt is megkérdezte, hogy miért, a Mester ezt mondta:
- Tudod fiam, az olyan volt, mint amikor mindent elkövetsz, hogy behatolj egy házba: létrán mászol, és ablakot zúzol - s később észreveszed, hogy a ház ajtaja nyitva volt.

Kialakulás

Az egyik tanítványnak, aki amiatt panaszkodott, hogy képességei nagyon korlátoltak, azt mondta a Mester:
- Valóban, képességeid nem korlátlanok. De észrevetted-e már, hogy ma olyan dolgokat is meg tudsz tenni, amelyeket tizenöt évvel ezelőtt lehetetlennek tartottál? Mi változott?
- A képességeim, a talentumaim.
- Nem. Te változtál.
- Az nem egy és ugyanaz?
- Nem. Az vagy, aminek magadat tartod. Amikor a gondolkodásod megváltozik, te is megváltozol.

Egy újságíró kérte a Mestert, hogy nevezze meg azt, ami legjobban jellemzi a mai világot. A Mester habozás nélkül válaszolt:
- Az emberek napról napra többet tudnak a világról, s egyre kevesebbet magukról.
Később meg egy csillagásznak, akit elbűvöltek a modern csillagászat eredményei, hirtelen azt mondta a Mester:
- A világegyetem milliónyi furcsasága, a fekete lyukak, a kvazárok és a pulzárok közül is a legérdekesebb kétségkívül a személy.

- Mi a legmagasabb rendű cselekedet, amit valaki tehet?
- Ülni és elmélkedni.
- Nem vezet ez tétlenséghez?
- Ez maga a tétlenség.
- A cselekvés tehát alacsonyabb rendű?
-A tétlenség ad életet a cselekvésnek.
Anélkül a cselekedeteink halottak.

- Mi a legmagasabb rendű cselekedet, amit valaki tenni tud?
- Ülni és elmélkedni.
De nagyon ritkán lehetett látni, hogy a Mester leüljön és elmélkedjen. Szünet nélkül végezte a házi munkát, s dolgozott kint a földeken. Emberekkel találkozott, s könyveket írt. És vezette a kolostor könyvelését is.
- Miért töltöd hát az összes idődet munkával?
- Ha valaki dolgozik, nem kell feladnia az ülést és meditációt.

Távoliság

A Vidám Park tulajdonosa szóba hozta a helyzet iróniáját: a gyerekek nagyszerűen érzik magukat a parkjában, ő meg általában levert.
- Mit szeretnél inkább: a park tulajdonosa lenni, vagy jól érezni magadat? - kérdezte a Mester.
- Mindkettőt.
A Mester nem válaszolt. Később, amikor az eset felől kérdezték, azokat a szavakat idézte, melyeket egy csavargó mondott egy földbirtokosnak:
- Tiéd a föld, mások meg élvezik a táj szépségét.

- Van-e valami mód arra, hogy megmérjük lelki ellenálló képességünket?
- Több is.
- Csak egyet mondj!
- Számoljátok meg, hányszor lesztek nyugtalanok egyetlen nap folyamán!

Szemléltetés

- Van-e Isten? - kérdezte a Mester egyik nap.
- Van - válaszoltak a tanítványok kórusban.
- Nem igaz - mondta a Mester.
- Akkor nincs - mondták a tanítványok.
- Ez sem igaz.
- Hát akkor mi a helyes válasz?
- Nincs válasz.
- Hogyhogy nincs?
- Mert kérdés sincs - válaszolta a Mester.
Később megmagyarázta:
- Ha nem tudtok semmit sem mondani arról, aki túl van minden gondolaton és szón, akkor hogy tudnátok bármit is kérdezni róla?

A Mester örült a technika fejlődésének, de nagyon is tudatában volt a korlátjainak. Amikor egy gyáros megkérdezte tőle, hogy mi a foglalkozása, így válaszolt:
- Az emberiparban dolgozom.
- Az meg, könyörgöm, ugyan micsoda? - kérdezte a gyáros.
- Gondolj magadra - mondta a Mester. - A te erőfeszítéseid jobb eszközöket produkálnak, az enyémek jobb embereket.
Később a tanítványainak még hozzátette:
- Az élet célja a személyek kibontakoztatása. Manapság, úgy tűnik, az embereket jobban foglalkoztatja a dolgok tökéletesítése.

Burkolt célzás

A Mester azt állította, hogy a birtokában van egy könyv, amely tartalmaz minden elképzelhetőt, amit Istenről tudhatunk. De senki sem látta a könyvet mindaddig, amíg egy látogató tudós kitartó kérleléssel meg nem szerezte a Mestertől. Gyorsan hazavitte, és mohón kinyitotta - de csak üres lapokat talált benne.
- De hisz ez a könyv nem mond semmit - panaszolta a tudós.
- Tudom - mondta megelégedetten a Mester. - De lásd, milyen sokat enged sejtetni!

- Egek, hogy eljárt feletted az idő! - kiáltotta a Mester, miután beszélgetett egy kicsit gyerekkori barátjával.
- Senki sem kerülheti el az öregedést, vagy igen? - kérdezte a barát.
- Azt nem - hagyta jóvá a Mester -, de azt mindenképp el kell kerülnünk, hogy eljárjon felettünk az idő.

Pusztítás

A Mester ugyan szentnek látszott, mégis valahogy úgy tűnt, mintha ellenezné a vallást. Ez a rejtély persze állandóan foglalkoztatta a tanítványokat, akik, ellentétben a Mesterrel, a vallást és lelkiséget egynek tartották.
-A vallás, ahogy manapság gyakorolják, jutalommal és büntetéssel foglalkozik. Más szóval: félelmet és kapzsiságot idéz elő, pedig ez a kettő pusztítja leginkább a lelkiséget.
Később még bánatosan hozzátette:
- Olyan ez, mintha az árvizet vízzel, az égő istállót pedig tűzzel akarnánk megfékezni.

A Mester sohasem erőltette a fejlődést, hanem hagyta, hogy mindenki a saját üteme szerint haladjon. A következő kis történettel magyarázta ezt meg:
"Valaki egyszer észrevett egy pillangót, amint éppen a bábjából próbált kimászni. Az illető a folyamatot túl lassúnak találta, ezért gyengéden lehelni kezdte a lepkét. A meleg fuvallat fel is gyorsította a folyamatot. De ami kibújt a bábból, az nem lepke lett, hanem egy szétroncsolt szárnyú lény."
- A növekedési folyamatot - vonta le a következtetést a Mester - nem lehet felgyorsítani. Csak azt érjük el, hogy tönkretesszük.

Meghiúsulás

A tanítványuk nem tudták megérteni azt az önkényesnek tűnő eljárást, amellyel a Mester egyeseket visszautasított, másokat pedig felvett tanítványai közé. Egyszer aztán kaptak némi magyarázatot, amikor ezt hallották a Mestertől:
- Ne is próbáljátok a disznót éneklésre tanítani. Csak az időtöket vesztegetitek - s a disznót is felingerlitek.

A Mester gyerekes örömmel fogadta a modern találmányokat. Amikor meglátott egy zsebszámológépet, nem tudott hova lenni a csodálkozástól. Később azért humorosan így szólt:
- Úgy tűnik, hogy sok embernek van ilyen kis zsebszámolója, de semmije sincs a zsebében, amit érdemes volna számolni.
Hetekkel később, amikor egy látogató azt kérdezte tőle, hogy mire tanítja a tanítványait, azt válaszolta:
- Arra, hogy helyes értékrendet állítsanak fel. Jobb pénzzel rendelkezni, mint azt számolgatni. Jobb egy élményt átélni, mint a fogalmát körülírni.

Közlés

A tanítványok egyszer az olvasás . hasznáról vitatkoztak. Egyesek időveszteséginek tartották, mások nem értettek ezzel egyet. Amikor a Mesterhez fordultak, ő ezt kérdezte:
- Olvastatok-e már olyan írást, amelyikben az előző olvasó margóra firkált megjegyzése legalább olyan gondolatébresztő, mint maga a szöveg?
A tanítványok igenlően bólintottak
- Az élet is ilyen szöveg - mondta a Mester.

Az állandóan veszekedő házaspárnak tökéletes megoldást ajánlott a Mester.
- Hagyjatok fel azzal, hogy jogként követeljétek azt, amit szívességként is kérhettek!
A veszekedés azonnal megszűnt.

Szembeállítás

Egy úttörő szellemű embernek, akit a gyakori kritikák elbátortalanítottak, ezt tanácsolta a Mester:
- Hallgass a kritikus szavaira! Ő megmondja azt, amit a barátaid eltitkolnak előled.
De azt is hozzátette:
- A kritikus szavai ne csüggesszenek el! Kritikusnak még sosem állítottak szobrot, csak a kritizáltaknak.

Lehetetlenség volt rávenni a Mestert, hogy Istenről, isteni dolgokról beszéljen.
- Istenről csak annyit tudunk - mondta -, hogy amit tudunk, az semmi.
Egyszer így nyilatkozott arról az emberről, aki sokáig és gondterhelten fontolgatta, vajon tanítványa legyen-e a Mesternek:
- Eljött hozzám tanulni, s az lett az eredménye, hogy nem tanult semmit.
A tanítványok közül csak kevesen értették meg, hogy amit a Mester tanított, azt nem lehetett tanulni. Tanítani sem. Vagyis amit valójában valaki meg tudott tanulni tőle, az semmi sem volt.

Üldözés

Az egyik tanítvány azt fejtegette, hogy Buddhát, Jézust és Mohamedet a kortársaik lázadóknak és tévtanítóknak tartották. Azt mondta erre a Mester:
- Senkiről sem mondhatjuk azt, hogy elérte a teljes igazságot, mindaddig, míg ezer őszinte ember meg nem bélyegezte istenkáromlásért.

Amikor valaki, akinek házassága bajban volt, tanácsért fordult a Mesterhez, ezt mondta neki:
- Tanulj meg a feleségedre hallgatni! Az illető szívébe véste a tanácsot, s egy hónap múlva visszatért, hogy közölje, megtanult a felesége minden szavára figyelni.
Elmosolyodva így szólt erre a Mester:
- Most menj haza, s figyelj minden szóra, amit nem mond!

Nagyság

- Az a baj a világgal - mondta sóhajtva a Mester -, hogy az emberek nem akarnak felnőni.
- Mikor mondhatjuk valakiről, hogy már felnőtt? - kérdezte az egyik tanítvány.
- Amikor már nem szükséges, hogy hazudjunk neki bármiről is.

A Mester a tanulásnak is és a bölcsességnek is pártfogója volt.
- Tanultságra úgy teszünk szert - mondta, mikor erről kérdezték -, hogy könyveket olvasunk, vagy előadásokat hallgatunk.
- És bölcsességre?
- Önmagadat olvasod, mintha könyv lennél.
Utógondolatként még hozzátette: - Egyáltalán nem könnyű feladat, mert a nap minden perce újabb kiadását hozza a könyvnek.

Amikor új tanítvány jelentkezett a Mesternél, általában a következe oktatásban részesült:
- Ismered azt a személyt, aki egész életedben kitart melletted?
- Ki az? - Te.
- És tudod a választ összes lehetséges kérdésedre?
- Mi az?
- Te.
- És kitalálod-e, hogy mi a megoldás minden egyes problémádra?
- Nem, szabad a gazda.
- Te.
Szemlélődés

A Mester gyakran mondogatta, hogy csak a csend alakít át. De senki sem tudta rávenni, hogy meghatározza, mi a csend. Amikor erről faggatták, csak nevetett, mutatóujját összezárt ajkaihoz emelte, s ez csak még fokozta a tanítványok elképedését.
Egyszer aztán megtört a hallgatás, amikor valaki megkérdezte:
- Hogyan jutunk el arra a csendre, amelyről beszélsz?
A Mester erre valami olyan egyszerűt mondott, hogy a tanítványok az arcát kezdték vizsgálni, hátha tréfál. De komolyan beszélt:
- Akárhol is vagytok, nézzetek figyelmesen, amikor úgy tűnik, hogy semmi látnivaló sincs; hallgassatok, amikor úgy tűnik, hogy minden csendes!

Ártatlanság

Az egyik kiránduláson ezt kérdezte a Mester:
- Akarjátok tudni, milyen a megvilágosodott élet? Nézzétek a tó felett repülő madarakat!
Miközben mindenki a madarakat figyelte, a Mester felkiáltott:
- Képük a tóban tükröződik, de erről ők nem tudnak, s a tó sem kötődik aképükhöz.

- Mire jó a mester? - kérdezte valaki. - Megtanít arra, amit mindig is tudtál, megmutatja azt, amit mindig is néztél - válaszolt a tanítvány.
Amikor ez a válasz meghökkentette a látogatót, a tanítvány megmagyarázta:
- Egy művész a festményével megtanított arra, hogy lássam a naplementét. A Mester a tanításával arra oktat, hogy lássam minden egyes pillanat valóságát.

Magány

- Istennel akarok lenni az imádságban.
- Kívánságod teljesen lehetetlen.
- Miért?
- Mert amikor te vagy, akkor az Isten nincs; amikor Isten van, te nem létezel. Hogyan lehetnél hát Istennel?
Később még azt mondta a Mester:
- Keresd a magányt! Amikor valakivel együtt vagy, nem vagy egyedül. Amikor "Istennel vagy", akkor sem vagy egyedül. A teljes egyedüllét az egyetlen lehetőség arra, hogy valóban Istennel legyél. Akkor, remélhetőleg, Isten lesz, és te nem leszel.

Egy utazónak, aki azt kérdezte, hogyan különböztetheti meg a valódi mestert egy hamistól, röviden csak ennyit mondott a Mester:
- Ha te magad nem vagy csaló, téged sem fognak becsapni.
A tanítványaihoz pedig később így szólt:
- Miért tételezik fel a kereső emberek, hogy saját maguk őszinték, és csupán ahhoz van szükségük tesztre, hogy felfedezzék a mesterek ámításait?

Arányosság

Egy várakozással teli látogató nagyon közönségesnek találta azokat az egyszerű szavakat, amelyekkel a Mester őt köszöntötte.
- Azért jöttem ide, hogy találjak egy mestert - mondta az egyik tanítványnak. - De csupán egy embert találtam, aki semmivel sem különb a többinél.
A tanítvány így felelt:
- A Mester olyan, mint egy cipész, akinek kifogyhatatlan a bőrkészlete. Az anyagkivágást és a varrást azonban már a lábad mérete szerint végzi.

Egy buzgó tanítvány ama kívánságának adott hangot, hogy szeretne másokat tanítani az igazságra, s megkérdezte, hogy mit gondol erről a Mester. Ő csak annyit mondott:
- Még várj!
A tanítvány minden évben visszatért erre a kívánságára, de a Mester mindig ugyanazt válaszolta neki:
- Még várj!
Egy nap aztán a tanítvány megsokallta, s azt kérdezte a Mestertől:
- Mikor leszek már alkalmas a tanításra?
- Amikor a túlzott tanítási vágyad már alábbhagyott - válaszolta a Mester.

Ima

A Mester állandóan támadta az emberek kedvenc istenfogalmait.
- Ha istened a segítségedre siet, és kiment a bajból - mondta -, akkor itt az ideje, hogy a valódi Isten után nézz!
Amikor arra kérték, hogy magyarázza ezt meg, a következő történetet beszélte el:
- Egy ember őrizetlenül hagyta teljesen új kerékpárját a piacon, amikor vásárolni indult. Csak másnap jutott eszébe a kerékpár, s rohant azonnal a piacra, gondolván, hogy úgyis ellopták már. De a bicikli pontosan ott volt, ahol hagyta.
Nagy örömében a legközelebbi templomhoz hajtott Istennek hálát adni, amiért megőrizte kerékpárját. Amikor azonban kijött a templomból, a biciklinek hűlt helyét találta.

A Mester csendben végighallgatta a férjére panaszkodó asszonyt. Végül így szólt:
- Kedvesem, a házasságod sokkal boldogabb lenne, ha te jobb feleség lennél.
- Hogyan lehetnék az?
- Hagyj fel abbéli erőfeszítéseiddel, hogy jobb férjet faragj belőle!

Különcség

A tanítványok azt akarták tudni, miféle ember a legalkalmasabb arra, hogy tanítvány legyen. Ezt mondta a Mester:
- Az, aki, ha mindössze két inge van, az egyiket eladja, s virágot vesz rajta.

- Fogalmam sincs, mit hoz a holnap, ezért szeretnék felkészülni rá.
- Félsz a holnaptól, s nem veszed észre, hogy a tegnap éppen olyan veszélyes.

Amikor az egyik tanítvány kijelentette, hogy szeretne az igazságra tanítani másokat, a Mester a következő próbát ajánlotta neki:
- Tarts egy szónoklatot, amin majd én is részt veszek, hogy megítéljem, alkalmas vagy-e a tanításra!
A beszéd nagyon lelkesítő volt. A végén egy koldus jött a szónokhoz, aki neki adta köpenyét - a gyülekezetet épülésére.
A Mester később így szólt:
- Szavaid nagyon kenetteljesek voltak, fiam, de meg nem vagy kész a tanításra. - Miért nem? - kérdezte az letörten. - Két okból. Először is, nem adtál lehetőséget annak a szegénynek, hogy kifejezze, mire is lenne szüksége. Másodszor, még mindig dicsekedni akarsz az erényeiddel.

Megelégedettség

Bármennyire is ellentmondásosnak tűnt, a Mester mindig azt hangoztatta, hogy az az igazi újító, aki képes mindent úgy hagyni, ahogy van, mert mindent tökéletesnek lát.
- De akkor miért akarna bármit is megreformálni? - tiltakoztak a tanítványok.
- Nos, vannak újítók és újítók. Az egyik típus hagyja, hogy a cselekedetek átfolyjanak rajta, s ő maga semmit sem tesz; az ilyen emberek változtatják meg a folyók alakját és folyását. A másik típus állandóan buzgólkodik; az ilyenek arra az emberre hasonlítanak, aki azon fáradozik, hogy még nedvesebbé tegye a folyót.

Egyszer egy fiatalember jött a Mesterhez, s így szólt:
- Szeretnék bölcs lenni. Hogyan lehetek az?
A Mester sóhajtott, s ezt válaszolta:
- Volt egyszer egy fiatalember, épp olyan, mint te. Bölcs akart lenni, s kívánságának nagy volt az ereje. Egy nap aztán ott találta magát, ahol most én ülök. Vele szemben ült egy fiatalember, pont ott, ahol most te vagy. S a fiatalember azt mondta: "Szeretnék bölcs lenni."

Magasabbrendűség

Egy keleti tanítvány, aki nagyon büszke volt arra, amit ő keleti lelkiségnek tartott, jött a Mesterhez s azt kérdezte:
- Miért van az, hogy a Nyugat anyagilag fejlődik, a Kelet pedig lelkileg?
- Azért - felelt a Mester -, mert amikor kezdetben a világ különféle szükségleteit osztották ki, a Nyugat választhatott először.

A Mester állandóan hangsúlyozta, hogy maga az "Isten" szó és fogalom a végső akadálya annak, hogy elérjünk Istenhez. Ez annyira felbőszítette a helyi papot, hogy hirtelen dühében beállított a Mesterhez a kérdés megvitatására.
- Miért ne segíthetne az "Isten" szó eljutni magához Istenhez? - kérdezte a pap.
- Természetesen segíthet - válaszolt nyugodtan a Mester.
- De hogyan lehet valami segítség is, meg akadály is?
- A szamár, amely a kapuig hoz, nem az az eszköz, amely által bejutsz a házba.

Eszközül való használat

Amikor egy tanítvány elhagyni készült a Mestert, hogy visszatérjen családjához és foglalkozásához, kért valamit, amit magával vihetne. Ezt mondta a Mester:
- Gondolkodj ezeken:
Nem a tűz forró, hanem te, aki annak érzed.
Nem a szem lát, hanem te. Nem a körző rajzolja a kört, hanem a műszaki rajzoló.

Amikor már biztos volt, hogy a Mester nemsokára meghal, a tanítványok tisztességes temetést akartak adni neki. A Mester meghallotta ezt, s így szólt:
- Ha az ég és a föld a koporsóm, ha a nap, hold és csillagok a halotti díszeim, s ha az összes teremtmény a temetési menet a síromhoz, kívánhatnék-e még nagyszerűbbet és ünnepélyesebbet?
Azt kérte, hogy ne temessék el, de a tanítványok hallani sem akartak róla, mondván, hogy megennék a madarak és az állatok.
- Akkor föltétlenül tegyétek a kezem ügyébe a botomat, hogy elzavarhassam őket - mondta mosolyogva a Mester.
- Hogy tennéd azt? Már élettelen leszel.
- Akkor meg már úgysem számit, hogy a vadak és madarak felfalnak.

Bátorság

Ezt kérdezte egy kiábrándult látogató: - Miért nem termett gyümölcsöt az ittlétem?
- Talán azért-válaszolta jóindulatúan a Mester -, mert nem volt elég merszed megrázni a fát.

Újonnan érkezett látogatóinak azt szokta mondani a Mester:
- Kopogtassatok, s az ajtók megnyílnak.
Némelyiktől aztán még huncutul megkérdezte:
- Hogy akarod azt, hogy az ajtó kinyíljon neked, amikor sosem volt becsukva?

- Mi az, amit keresel? - kérdezte a Mester egy tudóstól, aki vezetésért jött hozzá.
- Az életet - hangzott a válasz.
- Ha élni akarsz, a szavaknak meg kell halniuk.
Amikor később megkérdezték, hogy mit akart mondani, ezt felelte:
- Eltévedtetek, és csak bolyongtok, mert a szavak világában éltek. Szavakon éltek, s megelégedtek a szavakkal, pedig a lényegre volna szükségetek. Az étlap nem fogja az éhségedet elütni. Egy képlettel sosem csillapíthatod a szomjadat.

Feltűnésmentesség

Egy lelki ember hírében álló férfi panaszkodott a Mesternek:
- Nem tudok imádkozni, nem értem a szent iratokat, nem tudom elvégezni azokat a gyakorlatokat, amelyeket másoknak előírok. . .
- Akkor hagyj fel velük! - mondta a Mester vidáman.
- De hogy tehetném? Engem szentnek tartanak, és nagyon sokan követnek ezen a vidéken!
Később a Mester sóhajtások közepette így szólt:
- A szentség ma csak egy név, ami mögött nincs valóság. Akkor lenne igazi, ha valóság lenne név nélkül.

Összhangban azzal a tanításával, hogy semmit sem szabad túl komolyan venni, még a saját tanítását sem, a Mester szívesen mesélte a következő kis történetet magáról:
- Az első tanítványom olyan gyenge volt, hogy belehalt a gyakorlatokba. A második belebolondult abba, hogy becsületesen elvégezte mindazt, amit előírtam neki. A harmadik teljesen eltompult a sok szemlélődéstől. De a negyedik valahogy normális maradt.
- Vajon miért? - kérdezte mindig valaki.
- Valószínűleg azért, mert ő volt az egyetlen, aki nem végezte a gyakorlataimat. A Mester szavai harsány nevetésbe fulladtak.

Hiúság

A Mester gyakran emlékeztette tanítványait, hogy a szentség a szépséghez hasonlóan csak akkor hiteles, ha az ember nincs annak tudatában. Szerette idézni a következő versikét:
Kivirul, mert kivirul, a rózsa.
Nem kérdezi, hogy miért, nem is illegeti magát,
hogy szememet magára vonja.
S a következő mondást is: "A szent csak addig szent, amíg nem tudja, hogy az."

Bár a Mester gyanúsan fogadta az isteni dolgokkal kapcsolatos tudást vagy tanulást, mégsem mulasztott el egyetlen lehetőséget sem, hogy pártfogolja a bölcsészetet, a természettudományokat és a tanulás egyéb formáit. Nem volt hát meglepő, hogy készségesen elvállalta a megnyitóbeszédet az egyetemi diplomaosztáson.
Egy órával korábban felkerekedett, hogy körbejárja az egyetemet, s hogy gyönyörködjék a szemléltetési eszközökben, melyeknek még híre-hamva sem volt az ő idejében.
De jellemző módon, az üdvözlőbeszéde alig tartott egy percig; így szólt:
- Laboratóriumok és könyvtárak, termek, csarnokok és boltozatok és tudós előadások - mind hiábavaló, ha nincs bölcs szív és látó szem.

Csapás

- A szerencsétlenség növekedést és megvilágosodást eredményezhet - mondta a Mester. Eképp magyarázta:
- Egy madár az óriási pusztaság közepén álló elszáradt fa ágai között húzódott meg minden éjjel. Egyszer aztán egy forgó-szél tövestől kifordította a fát, s a szegény madárnak száz mérföldet kellett repülnie, hogy új lakhelyet keressen magának. Végül is egy erdőbe ért, ahol a fák roskadoztak a gyümölcsöktől.
A Mester levonta a következtetést:
- Ha az elszáradt fa a helyén marad, semmi sem késztette volna a madarat arra, hogy feladja a biztonságát, és elrepüljön.

- Mi a szeretet?
- Mentesség a félelemtől - mondta a Mester.
- Mitől félünk?
- A szeretettől.

Maya

A Mester a következőképp magyarázta, hogy a megvilágosodás nem erőfeszítésen, hanem megértésen keresztül történik:
- Képzeljétek el, hogy mindannyiótokat meghipnotizálták, hogy azt higgyétek, tigris van a szobában. Félelmetekben megpróbáltok kimenekülni, ártalmatlanná tenni a tigrist, hogy megvédjétek magatokat. De amikor a varázslat megszűnik, már semmit sem kell tennetek. S mindannyian gyökeresen megváltoztok:
Tehát a megértés megtöri a varázslatot, a megtört varázslat tétlenséghez vezet, a tétlenség pedig erő:
Csinálhattok, amit akartok, mert már nem ti vagytok azok, akik cselekszenek.

A Mester állandóan hangsúlyozta, hogy amit ő tanít és tesz, az semmi.
Tanítványai fokozatosan felfedezték, hogy a bölcsesség azoknak adatik meg, akik nem tanulnak semmit, és kitanulnak mindenből.
Ez az átalakulás nem olyan valaminek a következménye, amit teszünk, hanem olyan valaminek, amit elhullatunk.

Egy író jött a kolostorba, hogy könyvet írjon a Mesterről.
- Az emberek azt mondják, hogy te zseni vagy. Igaz ez? - kérdezte.
- Minden bizonnyal - mondta a Mester nem éppen szerényen.
- S mitől lesz valaki zseni?
- A felismerő képességétől. - Mit ismer fel'?
A lepkét a hernyóban, a sast a tojásban, a szentet az önző emberben.

Jó előre beharangozták, hogy a Mester "A világ elpusztításáról" fog beszédet mondani, így aztán hatalmas tömeg gyűlt össze a kolostor udvarán.
A beszéd egy percnél is rövidebb ideig tartott. A Mester csupán ezt mondta:
-A következő dolgok semmisítik meg az emberiséget: az elv nélküli politika, az együttérzés nélküli fejlődés, a munka nélküli jólét, a csend nélküli tanulás, a félelemmel teli vallás és a tudatosság nélküli istenimádás.

- Milyen embert alakít ki a megvilágosodás?
A Mester így válaszolt:
- Közösségi szelleműt, de párthoz nem tartozót;
haladót, de adott útvonalhoz nem kötöttet;
aki elfogadja a dolgokat úgy, ahogy azok jönnek,
aki nem bánkódik a múlt miatt, nem aggódik a jövőért;
aki megy, ha lökik, s jön, ha húzzák;
hasonlít a hatalmas orkánhoz, a szélben libegő tollhoz;
a folyóban úszó gazokhoz,
a szelíden őrlő malomkőhöz; aki egyenlően szeret minden teremtményt,
miként a föld és ég is mindenkinek egyenlő
- ilyen embert terem a megvilágosodás. E szavak hallatára felkiáltott az egyik fiatalabb tanítvány:
- Halottaknak, nem élőknek való az ilyen tanítás - azzal felkerekedett, s nem is tért vissza soha többé.

Szerző: Anthony de Mello SJ

A csend szava - Egy perc bölcsesség

Csend szava, bölcsességek

Csend szava, bölcsesség, Mester, tanítvány, tanítványok

Szerző: Anthony de Mello SJ